Sashalmi Ágnes segített volna...

 
 
Büszkék vagyunk Sashalmi Ágnes énekkaros kolléganőnkre, aki egy váratlan utcai kísérletben bizonyította rátermettségét. A Kisalföld napilap tesztjében két cukorbeteget kértek meg, hogy az utcán tegyenek úgy, mintha rosszul lennének. Sashalmi Ágnes azonnal cselekedett, segítségét kínálta a kísérletben részt vevő Varga Lászlónénak.

A kísérletben négy esetből három esetben odamentek a járókelők a cukorbeteg emberhez és segítséget ajánlottak. "Marika a sétálóutcán, egy étterem teraszával szemben tett úgy, mint mikor leesik a vércukorszintje. Az ebédelők közül senki sem sietett hozzá, de húsz másodperc elteltével megállt mellette az arra járó Sashalmi Ágnes. "Persze tart attól az ember, hogy egy részeget szólít meg, de egy idősebb nő esetében erre nem gondoltam. Inkább kérdezzem meg feleslegesen, de ne legyen baja." - mondta Ági a Kisalföldnek. 
A napilap akciójával arra hívja fel a figyelmet, mennyire fontos odafigyelni egymásra. Akár életet is menthetünk. Énekkarosunk jól vizsgázott emberségből, éberségből. Büszkék vagyunk rá.
2015. október 05.

MEGOSZTOM

Submit to FacebookSubmit to TwitterSubmit to Google Plus

Olvassa el ezt is!

    • Bevezető kép
    HOBO - Vadászat 40
    A vadászat című, mára már ikonikus album 1984-ben jelent meg, idén ünnepli 40. évfordulóját. Hobo és nagyszerű zenekara a rangos jubileumhoz méltó koncerttel most a Győri Nemzeti Színházban is fellép.…
    2024. május 03.
    • Bevezető kép
    Állati küldetésben a győri művészek
    Különleges látogatók érkeztek a minap a győri állatmenhelyre. Jelmezbe öltözött művészek keresték fel az árva kedvenceket, a Győri Nemzeti Színház társulatának csupaszív tagjai, egészen pontosan egy bizonyos előadásnak az alkotói.…
    2024. május 02.