Vetélkedő középiskolásoknak!

 
 

VETÉLKEDŐ KÖZÉPISKOLÁSOKNAK!

A VILÁG LEGISMERTEBB MAGYARJA – PUSKÁS FERENC

vetélkedő középiskolás csapatoknak Puskás Ferencről, az Aranycsapatról és a Puskás, a musicalről

 

A Győri Nemzeti Színház és a MusicalNeked Produkció másfél éve játssza a Puskás, a musical előadást a Győri Nemzeti Színházban – minden alkalommal óriási, álló tapsos sikerrel!

A következő előadásokra március 31. és április 2. között kerül sor, amelyeken megünnepeljük Puskás Ferenc 1927. április 1-i születésnapját is! Idén lenne Puskás Ferenc 96 esztendős!

A születésnaphoz kapcsolódóan a Győri Nemzeti Színház és a MusicalNeked Produkció vetélkedőt szervez középiskolás csapatok számára.

 

A VILÁG LEGISMERTEBB MAGYARJA – PUSKÁS FERENC vetélkedő részletei:

  • a vetélkedőre három fős, 14-18 éves életkorú diákokból álló csapatok jelentkezését várjuk;

  • a csapattagoknak nem kell sem osztály-, sem iskolatársaknak lenniük, de mindannyiuknak Győr-Moson-Sopron megyei iskolába kell járniuk;

  • a csapatok jelentkezését az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre kell elküldeniük 2023. március 30-án 20.00 óráig, a jelentkezésnek a három csapattag nevét, fotóját, életkorát és iskoláját kell tartalmaznia, a vetélkedőn az első 10 jelentkező csapat vehet részt;

  • a vetélkedőre a Győri Nemzeti Színházban kerül sor, 2023. április 2-án, vasárnap, 11.00 és 12.30 között;

  • a vetélkedőn a csapatoknak személyesen, teljes létszámban kell megjelenniük;

  • a vetélkedő témái: Puskás Ferenc élete és pályafutása; Magyarország története 1945 és 1956 között és a Puskás, a musical megvalósulása, története;

  • a vetélkedőn elméleti kérdések lesznek, alapvetően „kocsmakvíz” jelleggel;

  • a vetélkedő zsűrije: három, a Puskás, a musicalben játszó színművész: Jenes Kitti (Hunyadváry Erzsébet), Nagy Balázs (Vörös elvtárs) és Fejszés Attila (Farkas Mihály), valamit Szöllősi György, a Nemzeti Sport főszerkesztője, Puskás Ferenc életrajzírója;

  • a vetélkedő nyereményei: páros belépők a Győri Nemzeti Színház előadásaira; Puskás, a musical ajándéktárgyak; meghívás a 2023. május 19-i, budapesti, Erkel színházbeli Puskás, a musical előadásra; és más értékes ajándékok.

 

Várunk szeretettel mindenkit, előzetes, a vetélkedő lebonyolításával kapcsolatos kérdésekre az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen szívesen válaszolunk!

2023. március 22.

MEGOSZTOM

Submit to FacebookSubmit to TwitterSubmit to Google Plus