Fájó szívvel búcsúzik a Győri Nemzeti Színház

 
 

Társulatunk mély fájdalommal tudatja, hogy Takács László, színházunk egykori ügyvezető igazgatója 85 éves korában elhunyt

Győrben született, majd Szegedre került, a főiskolai évek alatt találkozott élete két meghatározó szerelmével: párjával, Bende Ildikóval és a színházzal. Diploma után kaposvári majd kecskeméti évek következtek, míg 1974-ben visszakerült családjával Győrbe, ahol szervezőtitkárként, később művészeti titkárként, majd 1984-1995-ig ügyvezető igazgatóként szolgálta a színházat. Fáradhatatlan szorgalommal dolgozott Bor Józseffel és Csala Benedekkel a színház emblematikus igazgatójával és karmesterével – akik már szintén az égi társulat tagjai – hogy Győrben meghonosodjon az operajátszás, egyengette az újjáalakuló társulat életét, szervezte a színház előadásait székhelyünkön, és azon kívül. Munkásságával jelentősen hozzájárult, hogy a Kisfaludy Színház elnyerhette a nemzeti státuszt.

Drága Laci, nyugodj békében, búcsúzik Tőled a Győri Nemzeti Színház Társulata.

Takács László.jpg

 

2022. július 31.

MEGOSZTOM

Submit to FacebookSubmit to TwitterSubmit to Google Plus