Kárpitos leszel, doki?

 
 
Hivatalosan is útjára indult színházunk népszerű, szórakoztató drámaíró versenye. Az idei meghívott szerzők: Fábián Péter, Formanek Csaba és Pozsgai Zsolt a megírandó művek címét, a 19. Győri Könyvszalon pénteki megnyitóján ismerték meg. A 5. Kortársasjáték témáját Hamar Dániel, a Muzsikás együttes tagja sorsolta ki a Kisalföld megyei napilap pénteki címei közül. Ezt követően a drámaírók színészcsoportot és rendezőt húztak maguknak.

Rendezők

Benkó Bence, Bródy Norbert és Funtek Frigyes

Színészcsoportok

  • Maszlay István, Dunai Csenge, Fehér Ákos, Kurucz Dániel, Mihályi Orsi, Molnár Ágnes
  • Fejszés Attila, Bende Ildikó, Jáger András, Mózes Anita, Nagy Gréti, Sík Frida
  • Molnár Erik, Agócs Judit, Kisfaludy Zsófia, Kiss Tünde, Molnár Zsolt, Rupnik Károly


A pénteki sorsolás után a drámaírók visszavonultak, hogy kevesebb, mint egy nap alatt megírják azokat az egyfelvonásos műveket, melyeket a közönség szombaton este 19.00 órától láthat a Nagyszínházban. A színészeknek és a rendezőknek nagyjából hét órájuk lesz színpadra állítani a minidrámákat.
A szakmai zsűri szombat este a legjobb drámaíró, rendező, színész és színésznő kategóriában hirdet majd győztest, míg a legjobb produkciónak járó elismerés a közönség szavazatai alapján talál gazdára.

Forgács Péter igazgató az idei évben a következő címeket választotta ki a napilapból:

Szakállal a megelőzésért
Elsőre nem ment át
Elüldözi a bűz és a fekete füst
Kárpitos leszel, doki?
Építik, nem rombolják a futballt
Aranysakál dézsmálja az őzgidákat
Horrorkaravánok ellen
Kizárólag a Vaskakasban

Hamar Dániel, a Muzsikás együttes tagja a Kárpitos leszel, doki? címet húzta ki az urnából a három drámaíró számára.

2019. november 15.

MEGOSZTOM

Submit to FacebookSubmit to TwitterSubmit to Google Plus