Megtartottuk évadzáró társulati ülésünket

 
 

A Győri Nemzeti Színház június 4-én megtartotta évadzáró társulati ülését. A Himnusz eléneklése után Forgács Péter igazgató köszöntötte a díszasztalnál ülőket: Páternoszter Piroska polgármesteri biztost, Radnóti Ákos alpolgármestert, Miklósy Lajost, a Kisfaludy Alapítvány alapítóját, valamint Prácser Attila kuratóriumi tagot, illetve Markó Angélát, a Győri Nemzeti Színház ügyvezető igazgatóját és Silló István zeneigazgatót.

Az eseményre elfogadta meghívásunkat Sándorfi Róbert, az önkormányzat Kulturális, Sport és Városmarketing Főosztályának vezetője és Hermann-né Gesztrich Nikolett, a Kulturális Osztály vezetője.

Mint mindig, most is felkészülten érkezett hozzánk Radnóti Ákos alpolgármester, aki köszöntőjében gratulált a 40 éves jubileumi gálánkhoz, illetve a Klasszikus évad bemutatóihoz, melyek sikere mérhető volt a jegy- és bérleteladásokban. Majd kitért arra, hogy a következő évad végén, 2020 nyarán költözik majd a színház és a Győri Balett társulata az Olimpiai Sportparkba, a Kisfaludy terem hiányát pedig némileg pótolja majd a mintegy hatvan fő befogadásra alkalmas, újonnan megnyíló Padlásszínház a Czuczor utcában.

A tervezés folyamatában az utolsó előtti csiszolásnál tartunk” - folytatta már Páternoszter Piroska polgármesteri biztos, aki elmondta, a teátrum körüli régészeti feltárások tovább folytatódnak. A tervezés mostani szakaszában is rengeteg felmerülő ötletre, problémára keresik a szakemberek a lehető legjobb megoldásokat. Az egyeztetéseknek pedig az a célja, hogy a végeredménnyel mind a társulatok, mind a közönség maximálisan elégedett legyen.

Forgács Péter igazgató a jubileumi évad kapcsán méltatta a tavaly novemberben megtartott grandiózus 40 éves gálánkat, és a város döntőbe jutott Európa Kulturális Fővárosa 2023 pályázatát, mely többek között a győri kulturális intézmények összefogásával születhetett meg. Az idei év egyik nagy sikere a Co-Opera produkciójának észak-olaszországi vendégszereplése volt. Szabó Máté rendezése, a Figaro házassága meghódította az itáliai közönséget, színházunk énekkara és zenekara ezennel letette névjegyét az opera hazájában. A külföldi bemutatkozások sora folytatódik, július 4-én az Armel Operafesztivál keretében láthatja a bécsi közönség a Co-Opera idei produkcióját olasz nyelven, majd július 6-án Fertőrákoson.

Csehov Sirályától méltóképpen búcsúzott társulatunk. Bagó Bertalan rendezése nagy sikert aratott május 14-én a fővárosban, a Nemzeti Színházban. Kszel Attila darabja, a Ludas Matyi jr. pedig a Veszprémi Petőfi Színház közönségét hódította meg. A Városmajori Színházi Szemle idei versenyprogramjába bekerült Heltai Jenő színműve, A tündérlaki lányokat június 11-én játsszuk Budapesten.

A Korok és történeket elnevezésű új évadunk előadásait már most nagy várakozás előzi meg, ezt mutatják a jelenlegi bérleteladások is. Szeptembertől az összes bemutatónkat a Nagyszínházban, illetve a Kisfaludy teremben tartjuk.

Elbúcsúztattuk nyugdíjba vonuló kollégáinkat: Opra Vilmos hangtárvezetőt, Nakovitz József karbantartó villanyszerelőt, Bonrád István asztalostár vezetőt, dr. Rágyanszkyné Mikulásch Andrea titkársági munkatársat, valamint Boldog Iván zenekari tagot és karmestert.

Örökös tag lett Kertes Anna korrepetitor és Illemszky Lajos énekkari tag.

Végül a Kisfaludy kuratórium döntése értelmében Kisfaludy ösztöndíjban részesült két kiváló harminc év alatti művészünk, Nagy Gréta és Kurucz Dániel.

A díjazottaknak szívből gratulál a Győri Nemzeti Színház teljes társulata!

2019. június 04.

MEGOSZTOM

Submit to FacebookSubmit to TwitterSubmit to Google Plus