A három testőr Győrbe készül

 
 

A Magyarock Dalszínház megalakulása óta küldetésének tartja, hogy a hazai zenés színházi műfaj legismertebb műveit színpadra állítsa, emellett 2007 óta saját alkotóműhellyel is rendelkezik. Vizeli Csaba szerző-rendező állandó társa Másik Lehel zeneszerző-énekes, akit nem kell bemutatni a győri közönségnek.

A kiválóan együttműködő páros munkáját a mai napig inspirálja a helyi közeg, számtalan olyan mű keletkezett, ami szorosan kapcsolódik a Magyarock Dalszínház otthonához, Komáromhoz. Így született meg az Aranyember, a Fehérlaposok vagy éppen a Klapka című mű.

A Vizeli-Másik szerzőpáros örömmel fordul legendás művekhez is. Nos, mindenképpen idetartoznak Rejtő Jenő légiós kalandjai, köztük A három testőr Afrikában című regény, aminek filmváltozatát Bujtor István készítette el 1996-ban, kiváló győri színészlegendák szereplésével. És lám, milyen kicsi a világ: Bujtorék a film nagy részét a monostori erődben forgatták. A légiós történetek hangulata egyértelműen muzsikáért kiállt, ezt Bujtor István is felismerte, filmjének zeneszerzője testvére, Frenreisz Károly volt, aki maga is szerepelt a magyar moziban.

A készülő mű műfaja tehát adott volt, azonban Csülök, Senki Alfonz és Tuskó Hopkins vidám kalandjait nagyon nehéz feladat volt adaptálni. „Nem könnyű a szövevényes, rejtői történetmesélést színpadon viszontlátni, ezért ki kellett emelni egy cselekményszálat, amit aztán következetesen végig lehetett vinni az előadásban úgy, hogy a nézőtéren ülőkben se maradjon hiányérzet” - mesélte Vizeli Csaba, a Rejtő musical szerző-rendezője. Nehezített helyzet, hogy Rejtő szereplőinek szállóigévé vált mondatai a mai napig élénken élnek a köztudatban, újabb és újabb generációkat megfertőzve, így azokat vissza kellett adni a musicalben is. A légiósok és barátaik küzdelmes, nagyszabású pénzügyi átverést leleplező, önfeláldozó kalandjait bemutató zenés mű 2017-ben debütált nagy sikerrel a monostori erődben, sokan dicsérték az adaptációt és a szenzációs szereposztást. „A sikeren túl a legnagyobb elismerés számomra, hogy a felkért színészek már az első pillanattól kezdve óriási szeretettel nyúltak a darabhoz, és ez visszaköszön a játékukból” - árulta el Vizeli Csaba.

A Magyarock Dalszínház vendégelőadását március 31-én 19.00 órakor láthatják a Nagyszínházban, főbb szerepekben Barabás Kis Zoltánnal, Csengeri Attilával, Barát Attila Györggyel, Háda Jánossal, Magyar Attilával, Makrai Pállal, Kuczmann Ágnessel és Gerdesits Ferenccel, valamint Petőcz Andrással.  

2019. március 05.

MEGOSZTOM

Submit to FacebookSubmit to TwitterSubmit to Google Plus