Az épületrekonstrukciós tervpályázat eredményhirdetése

 
 

Stílusosan a színházi világnapon, azaz március 27-én hirdettek győztest a Győri Nemzeti Színház épületrekonstrukciós tervpályázatán. A szakmai zsűri hat pályázó közül a Teatro Építész Műterem Kft. munkáját javasolta továbbtervezésre. Megmarad az épület jellegzetes formája, ugyanakkor a megújuló színház vizuálisan új üzenetet hordoz majd.

A Győri Nemzeti Színház az egyetlen olyan vidéki magyar kőszínház, amely építése, azaz 1977 óta nem esett át komplex felújításon. Mint ismeretes a kulturális intézmény és környezete felújításáról, a Modern Városok Program keretében még tavaly írt alá együttműködési megállapodást Borkai Zsolt polgármester és Orbán Viktor miniszterelnök. A meghirdetett húszmilliárdos fejlesztésből nyolc milliárd forint jut a győri teátrum teljes felújítására.  Az önkormányzat tavaly decemberben épületrekonstrukciós tervpályázatot írt ki, és most a színházi világnapon eredményt hirdetett.
A pályázatra tizenhatan regisztráltak, melyre végül hat pályázat érkezett, ebből négyet díjazott a zsűri. A grémium tagjai: Révi Zsolt főépítész, Páternoszter Piroska, a Modern Városok Program végrehajtásáért felelős polgármesteri biztos, Markó Angéla, a Győri Nemzeti Színház ügyvezető igazgatója, Fűke Péter, Kuslics Tibor, Lukács István és Mikó László építészmérnökök. A tervpályázat nyertese a Teatro Építész Műterem Kft. lett. A zsűri kiemelt megvételre javasolta még az Építészkohó Kft., a Formi Concept Kft., illetve a Dimenzió Tervező Kft. terveit. A sikeres pályaműveket az érdeklődők megtekinthették színházunk Csillár-szintjén. A bírálati munkában a szakmai zsűri együttműködött Forgács Péter és Kiss János igazgatókkal, számított a véleményükre, hiszen a kiemelkedő művészi munka egyik elengedhetetlen feltétele a modern, jól működő intézményi háttér.

Milyen lesz tehát az új Győri Nemzeti Színház? A bizottság elnöke, Révi Zsolt városi főépítész elmondta, három kardinális kérdésre kereste a városi pályázat a 21. századi válaszokat:
1. A színházterem és színpadtechnológia hogyan tud megújulni, tökéletesedni?  
2. Mi legyen a Kisfaludy terem sorsa, ami nemcsak kicsi, de nehezen megközelíthető?
3. Külső megjelenésében az épület hogyan tud megújulni, felfrissülni, a sísánc formájú tetőt meg lehet-e tartani, avagy le kell-e bontani?

Az első helyezett, a Teatro Építész Műterem Kft. terve a szakmai zsűri egyhangú szavazata alapján, mind a három kérdésben a lehető legjobb megoldást hozta. A pályázat vezető tervezője, Sándor János maga is jól ismeri a magyar kőszínházak működését, köztük a győriét is. A megújuló épület egyszerre lesz érdekes és izgalmas, amely nemcsak a benne működő társulatok igényeit szolgálja ki maradéktalanul, de a győri tervezőcsapat reményei szerint mágnesként vonzza majd a közönséget is. „A megálmodott épület mindenképpen hívogató, vizuálisan új üzenetet hordoz majd. Mind a nézőknek, mind pedig a városba látogatóknak egy érdekes tér- és színházi élménnyel szolgál.”Alapvetésük volt, hogy a teátrum 15 ezer négyzetméterének minden helyisége, és minden funkciója ugyanolyan fontos. Ezért gyakorlatban mérték fel, mi az, amit érdemes megtartani, és mi az, amiben feltétlenül mást, újat kell hozni. A díjnyertes tervpályázat változtat a nézőtér akusztikáján, megújítja a színpadtechnológiát. Ezért például a sísáncnak nevezett szerkezetet belülről elbontják, így épülhet ki 21. századi, korszerű zsinórpadlás. Ez az átalakulás nem érinti a színház jól megszokott külső sziluettjét, ami szervesen illeszkedik már a győri városképbe, mégis magában hordozza az újdonságot. Révi Zsolt főépítész szerint ezzel a megoldással egy „jégkocka” jelenik majd meg a sísáncon. A tervek alapján a kamaraszínház új helyszínre, az épület mellé költözik, a ház déli szárnyán kap helyet. Az utcai kapcsolatnak köszönhetően a nézők könnyen megközelíthetik majd. Ezzel üdvözítő megoldás születik a színészek és a műszaki dolgozók számára is.

A nyertes pályaművet a szakmai zsűri továbbtervezésre javasolta, a részleteket a következő hónapokban dolgozzák ki.  A Győri Nemzeti Színház tervezett felújítása miatt 2019 őszétől társulatunk és a Győri Balett az Olimpiai Sportpark nagycsarnokában játszik majd. A tervek szerint a beruházás 2021 őszére készül el, ekkor vehetjük majd újra birtokba az új épületet.

 

2018. március 28.

MEGOSZTOM

Submit to FacebookSubmit to TwitterSubmit to Google Plus