Posonyi Takács László Kardirex-díjat kapott

 
 

Díjátadással kezdődött az Abigél ősbemutatója december 9-én. A Szabó Magda regényéből készült színmű bemutatása előtt Dr. Vasas Norbert, a Kardirex Egészségügyi Központ centrumvezető főorvosa idén is átadta a Kardirex-díjat. Az idei kitüntetett az előadás Kőnig tanár ura, Posonyi Takács László.

A Kardirex-díjat Dr. Vasas István, a Kardirex Egészségügyi Központ főigazgatója hívta életre még 2014-ben. A kuratórium így kívánja elismerni és támogatni színházunk legkiemelkedőbb művészi teljesítményét nyújtó színészeit. 2014-ben Csankó Zoltán, 2015-ben Járai Máté, 2016-ban Töreky Zsuzsa, 2017-ben Posonyi Takács László vehette át a díjat.

Posonyi takács László húsz éve erősíti már a Győri Nemzeti Színház kiváló csapatát. Szereti és keresi is a kihívásokat. Vállaltan ő lett a teátrum Don Quijotéje, miközben tudja, hogy sziszifuszi harcot folytat. Mégis. Lételeme lett, hogy a humánumról szóljon minden fórumon. Ezt képviseli szerepeiben estéről estére itt a Nagyszínházban, a Kisfaludy teremben vagy éppen a színház falain kívül, a teátrum suli-túráján. A győri oktatási intézmények rendhagyó irodalom óráin lelkesen és meggyőzően beszél a színházi előadásokról, morális kérdésekről, arról, hogy mitől is értékes az ember. Tanít.  
Az idei évadban Gorkij Éjjeli menedékhelyében, a Báró szerepében azt mutatta meg, milyen veszélyes, ha ítélkezünk, hiszen fél perc alatt veszíthetünk el mindent, ami fontos volt számunkra, és tűnhetünk el a süllyesztőben. Ezt követte Bagó Bertalan zseniális rendezése, a Makrancos Kata, amiben Hortensióként mindent bevetett, hogy elnyerje Bianca kezét. A mai estén ismét a humánum kerül előtérbe, Kőnig tanár úr szerepében szeretné jobbá tenni azt a kicsiny világot, ami még megmaradt a második világháború pusztításában. Örök emberi értékekért küzd, és segít úgy, hogy nem vár érte köszönetet.

A díjazottnak szívből gratulál a Győri Nemzeti Színház társulata!

2017. december 09.

MEGOSZTOM

Submit to FacebookSubmit to TwitterSubmit to Google Plus