Swing!

 
 

Igazi szilveszteri hangulattal várja Önöket Vastag Tamás és a Győri Nemzeti Színház társulata. Mindazok, aki szeretik a swing és a jazz világát, azoknak a Nagyszínházban a helyük december 30-án 19.00 órakor. Az előszilveszteri előadásunkra jegyek már kaphatók!

Vastag Tamás rajong a swing és a jazz műfajáért, nemcsak gyermekkorának karácsonyait határozták meg Frank Sinatra örökzöldjei, de énekesi pályafutását is végigkísérik. A mostani bemutatkozás gondolata már régóta érlelődött a színész-énekesben, akit a győri közönség közelebbről megismerhetett már a nagysikerű zenés ámokfutásból, a Beatles.hu-ból, illetve Egressy Zoltán tragikomédiájából, az Édes életekből. 
A Swing! est egyben időutazás is, hiszen az elhangzó dalok többsége a két világháború közt született, amikor bár sok megpróbáltatás érte az emberiséget, mégis ezen felülemelkedve, megpróbált belemosolyogni a mindennapokba. Az év végi, látványos győri előadás természetesen szól a számvetésről is. Vastag Tamás mesél életéről, színpadi tapasztalatairól. Három színész kollégáját is meghívta erre az estre, Agócs Juditot, Másik Lehelt és Ungvári Istvánt. Mindhármuk hangja kiválóan illeszkedik a swing és a jazz világához, ugyanakkor ezekben a műfajokban még nem hallhatta őket a közönség. 

A Swing! esten színházunk zenekara a színpadon foglal majd helyet, Silló István zeneigazgató, karmester irányításával. Az előadás koreográfusa Fekete Miklós, és aki ismeri őt, pontosan tudja, imádja ezt a múlt századbeli világot, így hát a csillogó, villogó, magával ragadó revü biztosított.
A Swing! egy látványos, show elemekkel gazdagított zenés produkció, melyben a jól ismert dalok mellett emberi történetekről is hallhatnak.

Előzetes ITT

2017. november 10.

MEGOSZTOM

Submit to FacebookSubmit to TwitterSubmit to Google Plus