Hattyúk tava - Kijev City Balett

 
 
A Világhírű Kijev City Balett vendégeskedik a Győri Nemzeti Színházban december 17-én a Hattyúk tava című produkcióval, a balett történelem legnagyobb klasszikusát 19.00 órai kezdettel láthatják.


A Kijev City Balett számos elismerést tudhat magáénak. A közel kétszáz évvel ezelőtt megalakult киевськй муниципапьний театр / Kijevi Állami Színház kiváló táncművészei évről évre kiemelkedő és profi produkciókkal örvendeztetik meg a közönséget. A méltán híres társulat most Győrbe látogat és a Balett történelem legnagyobb klasszikusában a Hattyúk Tavában láthatjuk kiteljesedni a felülmúlhatatlan táncművészek tánctudását. A több mint 40 főből álló csapat ebben az évben közel 50 alkalommal lép fel Közép Európában. Az együttes egy rövid bemutatkozás erejéig már 2012-ben látható volt Magyarország 5 nagyvárosában, de a hatalmas sikernek köszönhetően most újra megtisztelnek minket jelenlétükkel. A táncművészek szakmai tudását mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy Oroszország és Ukrajna legjobb mestereinek tanítványai alkotják a csapatot, akik csak egy hosszas előválogatás után lehettek tagjai ennek a neves együttesnek. A tánctársulat hazai szereplői mellett a külföldről (Japán, USA, Grúzia,) érkezett legkiválóbb táncos szólisták közreműködnek az együttesben, akik nívós nemzetközi balett versenyeken is bizonyították rátermettségüket. A balett együttes élén 1998-tól – 2005-ig Valery Kovtun majd a későbbiekben Victor Litvinov állt. Jelenleg a híres, kitüntetett ukrán táncművész Tatjana Borovik igazgatja a világhírű társulatot. A nemzetközi palettán is óriási sikert aratott együttes fesztiválokon, és Németország, Franciaország, Olaszország, Spanyolország, Portugália, Svájc, az Egyesült Királyság, Szlovénia, Románia, Japán, Kanada legnagyobb színpadai után most Magyarországon teszi ismét tiszteletét. Biztosak lehetünk abban, hogy nem mindennapi, hagyományőrző, eredeti klasszikus balettelőadás részesei lehetünk, ahol a legjobban képzett táncművészek kalauzolnak el minket a Hattyúk tava varázslatos birodalmába.

Jegyek a Színház jegypénztárában és a jegy.hu oldalon vásárolhatók.


Szereposztás:
Odetta/Odilia - Balaban Khristina, Bondarenko Oksana, Nagasawa Mie
Zigfrid (prince) - Lagunov Evgeny, Sukhorukov Nikita
Rotbard - Sukhorukov Nikita, Sinyavsky Mikhail
Pas-de-trois - Kawasaki Akari, Nagasawa Mie, Voronova Alisa, Balaban Khristina, Bondarenko Oksana, Lagunov Evgeny, Tristan Vladimir, Sinyavsky Mikhail

alt

2013. november 08.

MEGOSZTOM

Submit to FacebookSubmit to TwitterSubmit to Google Plus

Olvassa el ezt is!

    • Bevezető kép
    Október 15-i tájékoztató
    Tisztelt Nézőink! Sajnálattal közöljük, hogy a fennálló járványügyi helyzet miatt elmarad az október 18-ra tervezett Menyasszonytánc premier előadás, az október 21-i Primadonnák, az október 23-ra meghirdetett dupla István, a király…
    2020. október 15. TOVÁBB OLVASOM
    • Bevezető kép
    Győrbe érkezik a Harag György-emlékév vándorkiállítása
    Harag György (1925–1985), a Kolozsvári Állami Magyar Színház egykori főrendezője, az erdélyi, a magyarországi és a román színházművészet és színháztörténet korszakos művésze tiszteletére szervez emlékévet a Magyar Művészeti Akadémia. Az…
    2020. október 15. TOVÁBB OLVASOM