Györgyfi József, Krasznai Tamás, Bede-Fazekas Csaba
Operettmánia 2012.

BEDE-FAZEKAS CSABA, Kossuth-díjas, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának és színházunknak örökös tagja:

Györgyfi Jóskával 1975-ben ismerkedtem meg, amikor egy évre Debrecenbe szerződtem. Ő akkor már a Csokonai Színház tagja volt, és több darabban is játszottunk együtt. Kellemes, baráti kapcsolat alakult ki közöttünk. Aztán én 1976-ban visszajöttem Győrbe, Jóska pedig 1977-ben szerződött a győri Kisfaludy Színházba. Egy év múlva megnyílt az új színház, azóta, kereken negyven évig egy öltözőben, egymás mellett ültünk. Sok emlékezetes előadásban játszottunk együtt, nemcsak zenés darabokban, hanem prózában is, ő is amolyan Jolly Joker volt, minden műfajban használható. Aztán ez a szép sorozat megszakadt. Súlyos betegségben szenvedett, visszavonult, zárkózott ember lett. Szomorú, hogy ismét elveszítettünk egy értékes embert, és ezáltal a színházi világ is szegényebb lett. Az együtt átélt évtizedekre, szép sikereinkre, szívélyes kapcsolatunkra is mindig emlékezni fogok és a szívemben örökre megőrzöm őt.

BENDE ILDIKÓ, Szent László és Aase-díjas, Győr Művészetéért kitüntetettje, színházunk örökös tagja:

„Ismeretségünk még Kecskeméten kezdődött, de igazán szoros barátság a győri teátrumban alakult ki közöttünk. Azok közé tartozott, akik emberként tudtak a társhoz közel kerülni, s ezzel én is közelállónak érezhettem őt. Nem túlzás, hogy mindegyikünk imádta a természetéből adódóan mindig vidám kollégát. A színház női társulati tagjainak szinte mindegyikéhez írt szerelmes, intim hangvételű, ám sohasem sértő verset, legfeljebb az sértődhetett meg, akinek nem jutott a rímes sorokból. Sokat játszottunk együtt, gyönyörűen énekelt, őszintén játszotta színpadi szerepeit, azt hiszem, több hivatalos elismerést is megérdemelt volna. A névnapján minden évben köszöntöttem, meg is látogattuk őket győrújbaráti otthonukban. A legutóbbi gálaműsor egyik vetített képén fedeztem fel, és a szívem szakadt meg, hogy ő azon már nem lehetett jelen. Emlékszem, amikor János vitézt alakítva odaállt a francia király elé így szólt: „Uram királynak jelentem alássan, legyőztük a bősz törököket, az ETO meg a futballpályán megnyerte a bajnokságot… Óriási sikere volt.”

KRASZNAI TAMÁS, Szent István-díjas, színházunk örökös tagja:

„Alig hiszem a szomorú hírt, annyira szerettük, annyira tiszteltük egymást. Előttem került a Kisfaludy Színházhoz, egymás melletti öltözőben készültünk az előadásokra. Felsorolni sem tudnám, hányszor szerepeltünk együtt, és hány szerepet alakítottunk kettőzve. Rivalizálás szóba sem jöhetett közöttünk, mindkettőnk a színházért tette a dolgát. Nyíltszívű kollégaként sohasem okozott csalódást, hamar megtalálta a hangot mindenkivel, noha karmesterrel is képes volt szembe menni, ha nem az ő számára megfelelő tempót diktált. Karakter formálása tűnt ki színészi játékából, meg olaszos tenorja, amelyet kiválóan tudott használni, és ezt értékelte is a közönség. Az utóbbi időben tudom, hogy betegeskedett, de sajnos, már nem sokat hallottam róla. Remek tollú költőként pajzánabb verseket is írt: egy ízben, remek hangulatú közös tájolásaink egyikén a csornai művelődési házban szerepeltünk, és már a fellépésre készülődve kerestük. Az előcsarnokban találtunk rá, éppen verseivel kápráztatta el az idős helyi néniket…”

KSZEL ATTILA, Szent István-díjas, színházunk színész-rendezője:

„Bár volt közöttünk nem kis korkülönbség, hamar a barátságába fogadott. Azok közé a színészek közé tartozott, aki a próbán, az előadáson, az öltözőben, a büfében és kint az utcán is barátként kezelték a kollégáikat.  Valóban családjának tekintette a színházi közösséget, és ezt az érzést ültette el bennünk is. Énekesként vitathatatlan legenda övezte, vígjátékbeli jellemformálásának erényeit hamar felfedezték a rendezők. Rendezőként különösen szerettem vele dolgozni, vidámsága, derűje sokat jelentett a közös munkák során. Utolsó bemutatói 2017-ben voltak, A Pál utcai fiúkban emlékezetesen alakította az éjjeliőrt, a Szembe a Nappal című darabban pedig Rudolf császár összetett karakterét formálta meg hitelesen. Évekkel ezelőtt egy horgászásom közben a parton ismerkedtem meg egy korábbi juhásszal, aki valós történetként mesélte el, hogy annak idején a művész meghívó nélkül látogatott meg falusi lakodalmakat, és csodálatos énekével tette varázslatosabbá a családi ünnepeket.”     

^{Mohay Gábor}