Dráma a szalonban - A legígéretesebb pályakezdő

 
 

Kissé félszeg mosollyal csak állt, mosolygott és a teljesítményéért kapott plakettet szorongatta: szinte el sem tudta hinni, hogy ő, Kovács Anna Boglárka, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem kaposvári Rippl-Rónai Művészeti Intézetének harmadéves színészképzős hallgatója nyerte el a 22. Győri Könyvszalon szokásos, Dráma a Szalonban elnevezésű színházi vetélkedőjén a legígéretesebb pályakezdő díját…


Ennyire meglepte a szakértő zsűri döntése?

Már csak azért is, mert nem tudtam, hogy az eredményhirdetésen ilyen kategória is szerepel – mondja már jóval fesztelenebbül, napokkal az esemény után Kovács Anna Boglárka. – De amikor szólítottak és tudatosult bennem pályámnak első sikere, akkor meg már utóbbiért voltam megilletődve. El kell mondanom, teljesen beszippantott a kétnapos munka egy nagyon produktív próbafolyamattal, amelyben a második nap reggelén már éreztük, hogy összeáll a darab, izgalmas előadás lesz Móczár Bence győrasszonyfai kocsmában játszó története, a Mona. Mi, a hat szereplő sejtettük, hogy nem okozunk majd csalódást, hiszen nagyon ráhangolódtunk a történetre, persze, arra nem gondoltunk, hogy a zsűri és a közönség is minket talál a legjobbnak.

bogi 2

Fotó: Nagy Gábor


Menjünk vissza a kályhához: mikor dőlt el, hogy a színészi pálya az életcélja?

Az igazat megvallva, úgyszólván belenőttem, mert a szüleim is művészettel foglalkoztak. Édesanyám szerepelt is, édesapám televíziós szakember volt, gyakran jártam velük a munkahelyükön. Hamar vonzódást éreztem a színművészet iránt, de ezt jó ideig titkoltam, mert a szüleim tapasztalataik birtokában féltettek az esetleges lelki sérülésektől. Tíz évig balettoztam és más tánc stílusokba is belekóstoltam, a három évvel ezelőtti érettségit követően azonban már mindkét létező helyre is beadtam a felvételi kérelmet, de elsőre sem a lakóhelyem szerinti fővárosi színművészeti egyetemen, sem Kaposváron nem jártam sikerrel. A következő időszakban a budapesti Ász drámaiskolában képeztem magam, és 2021 szeptembere óta kaposvári színinövendék vagyok, osztályfőnököm a győri színház igazgatója, Bakos-Kiss Gábor.


Mit érez, honnan hová jutott el két és fél év tanulmányaival?

Rengeteg ismerettel gazdagodtam, de a legfontosabbnak azt tartom, hogy a korábbi, a táncművészetben kevésbé észrevehető introvertált, azaz inkább befelé forduló habitusommal szemben a színművészeti kapukat nyitott bennem az értékes verbális kommunikáció felé. Zöldfülűként, tapasztalatok nélkül kerültem Kaposvárra, ezért bizony az első évemben a hátrányok leküzdéséért kellett küzdenem. Viszont a mostani drámaszalonos előadással talán azt bizonyítottam be magamnak, hogy már tudok létezni a színpadon, sőt, tudom élvezni a játékot is.


A régi színházbarátok még emlékeznek egykori neves színésznőnk, Horváth Teri természetesen ízes beszédére. A Mona Terijének ízes beszédét mennyire volt nehéz elsajátítani?

Nem állt tőlem távol sohasem, szinte ellestem édesanyámtól, aki erdélyi származású, de magam is gyakran megfordultam Csíkszentmihály környékén. Volt olyan időszak, hogy két hónapot is ott töltöttem, ennyi idő alatt pedig ráragad az emberre az ottani beszédstílus. Móczár Bence édesanyjának is sajátja ez a beszéd, a darab írója ismert engem erről az oldalamról, ezért merte tudatosan ilyenre vállalni Teri karakterét. Szerencsés találkozásnak bizonyult, és ahogy láttam, a nézők is kedvezően fogadták.


Megtette a pályán az első fontos lépéseket. Hogyan képzeli a jövőt?

Gondolkodom rajta, nem is keveset. Nem mondok le kiskorombeli álmomról, a filmezésről sem, rendszeresen veszek részt filmes castingokon. A leglényegesebb azonban, hogy a diploma megszerzését követően szeretnék kőszínháznál, egy kőszínházi rendszer társulati tagjaként tapasztalatokat szerezni. És ha ez Győrben valósulna meg, az külön öröm lenne számomra…

Mohay Gábor

2023. november 17.

MEGOSZTOM

Submit to FacebookSubmit to TwitterSubmit to Google Plus

Olvassa el ezt is!

    • Bevezető kép
    Közeleg a 22. Könyvszalon
    22. alkalommal rendezi meg idén a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Győr egyik legnagyobb könyves eseményét, a Győri Könyvszalont. A programnak 2023. november 10-12. között a Győri Nemzeti…
    2023. október 31.
    • Bevezető kép
    Előadások- és bérletek 23/24

    MÉLYEN TISZTELT NAGYÉRDEMŰ!

    Mindnyájunkban, színházszerető emberekben, időről időre felmerül a kérdés: mi az, amit a színház ad? Én azt gondolom, hogy hitet, az életbe vetett hitet és ennek örömét. Van az úgy, hogy nem tudjuk meglátni a nehézségeken túli boldog pillanatokat, legyen ilyenkor a színház a lámpásunk, a sötétségből kiáramló fény, amely jelzi: a nehéz pillanatok múlandóak, bármely szituációban meg lehet találni az örömet, és a boldogságot keresni érdemes. Szüntelenül. Amikor felgördül a függöny, azt kívánom, ezzel a hittel teljen meg a színház terme, és a lelki utazás könnyedséget, felszabadult mosolyt hozzon nézőink mindennapjaiba. A következő évadban azon fogunk dolgozni, hogy egy színes, változatos repertoárt állítsunk színpadra, tele zenével, vidámsággal és még több humorral. Az idei évadban történt pozitív változásokat igyekszünk tovább vinni és folyamatosan fejleszteni, a kedvezőtleneket pedig kiküszöbölni. Legfontosabb feladataink közé tartozik az is, hogy közönségünk ismét a megszokott körülmények között tudja élvezni előadásainkat, a színház saját épületében. Legyen ez az évad a hité, az örömé és felhőtlen pillanatoké! Tartalmas kikapcsolódást kívánok mindenkinek, a Győri Nemzeti Színházban!

    Bakos-Kiss Gábor
    Jászai Mari-díjas
    A Győri Nemzeti Színház igazgatója


    KEDVES KÖZÖNSÉGÜNK!

    Művészetünk estéről estére új világokat teremt számunkra, de nem rohanhatunk el a minket körülvevő valóság elől. Szembe kell néznünk azzal, hogy most nem a kísérletezés és a próbálkozás időszámítása érkezett el. Ezért is nyúlunk most vissza a 2023/24-es évadban egy, már ismert történethez – Nathaniel Hawthorne klasszikusa alapján készített A skarlát betű előadásunkhaoz –, s fejtjük fel újra a történet szövetét, és éljük át újra a bűnbeesés, a bűntudat, az erkölcsi vezeklés és a megtisztulás örök tapasztalatát. Woody Allen mondta egyszer: „A klas - szikusok jellemzője, hogy ezerszer olvassa őket az ember, és mindig talál bennük valami újat.” Szerencsésnek mondhatja magát a Győri Balett társulata, hiszen hazai és nemzetközi szinten is egyedülálló és sokszínű repertoárral rendelkezik. Ez az évek alatt megteremtett érték jelen van minden mozdulatunkban, minden előadásunkban. Azonban a táncművészet a pillanat művészete, ahogyan nincs két egyforma mozdulat, úgy nincs két egyforma előadás sem. Minden az akkor és a most hatalma alatt áll, melyet megismételni nem, újra átélni azonban mindannyiunk lehetősége! Tartsanak hát újra Velünk! Váltsák meg bérleteiket!

    Velekei László
    Seregi- és Harangozó-díjas,
    Érdemes művész
    A Győri Balett igazgatója


    Bérletújítás

    Bérlet- és jegyárak 23/24

    Bérletek előadásai 23/24

    Tájékoztató Kiss Bazsa és Lelkes Dalma bérleteseinknek

    Kapcsolódó sajtóanyagok

    Lapozza át online műsorfüzetünket!


    REPERTOÁR


    NAGYSZÍNHÁZ

    A helység kalapácsa

    vígopera | rendező: Zakariás Zalán  

    Fejenagyot, a helység kovácsát templomba zárják, mivel elaludt az istentisztelet végén. Főkolompos az ügyben Harangláb, az egyházfi, aki puszta heccből segíti szerelmi beteljesülésében az otthon elnyomott, lágyszívű kántort, kinek felesége az amazontermészetű Márta. Az alapkonfliktus tehát, szerelmi huzavona: Fejenagy szíve választottja Erzsók, kocsmárosné, akiért rajong a kántor is. Petőfi stílusparódiája ezúttal vígoperaként lép színre. A Cooperával koprodukcióban készülő előadás hang és dallam által is megeleveníti ezt a fura, kifordított, komikus álomvilágot, melyben Molnár Levente Liszt Ferenc-díjas, Magyarország Érdemes Művésze díjas operaénekest, színházunk korábbi Bánk bánját újra viszont láthatják a Nagyszínházban

    Tervezett bemutató: 2023. szeptember 15.


    Friedrich Schiller

    Ármány és szerelem

    romantikus dráma I rendező: Vladmir Anton

    Schiller nagyívű drámájához saját szerelmi élete szolgáltatott alapot. A színműben egy eszményinek ígérkező szerelem lesz semmivé a környezet előítéleteinek tüzében. A dráma mélyén húzódó szálak a társadalmi nyomás, a lelki kiszolgáltatottság és az egyén boldogságkeresésének keresztmetszetében találkoznak. A történet felütésében a nemesi származású Ferdinánd és a középosztálybeli Lujza közötti szerelem kibontakozását láthatjuk. Kettejük boldogsága azonban hamar hanyatlásnak indul a körülöttük kavargó ármánykodás és intrika hatására. Schiller története megérinti a szívet, miközben figyelmeztet: a lélek szabadsága mindennél fontosabb. 

    Tervezett bemutató: 2023. október 6.


    Győri Balett

    A skarlát betű

    balett I koreográfus: Velekei László 

    Az Új-Angliai Boston lakossága izgalmas napra ébred: a városi tömlöc kapuján a házasságtörő Hester Prynne lép ki újszülött csecsemőjét magához szorítva. Útja a főtéren álló pellengérhez vezet, ahol a gyalázkodó tömeg azt várja, hogy feltűzzék ruhájára a skarlátvörös A betűt. A szégyen jelét élete végig, egyedül viseli, hiszen társát a bűnben nem nevezi meg. Már csak azért sem, mert az a közösség nagy tiszteletben álló fiatal lelkésze: Arthur Dimmesdale…

    Tervezett bemutató: 2023. október 27.


    Csiky Gergely

    Buborékok

    vígjáték I rendező: Bakos-Kiss Gábor 

    Csiky Gergely drámájában különböző generációk, világnézetek, jellemek és szerelmek szövik hálójukat. Akkor az élet egy kicsit másabb volt, egy kicsit lassabb, egy kicsit őszintébb, egy kicsit könnyebb, vagy mégsem? Egy földbirtokos apa, aki családjának anyagiaskodó szeszélyeit igyekszik kielégíteni, fennhéjázó életük útvesztőjébe kerül. Miközben a család minden eszközzel igyekszik úri világuk látszatát fenntartani, a buborék lassan elpattan, és a valóság színre kerül, az anyagi csőd pedig elkerülhetetlennek látszik. Az előadással Kubik Anna Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművésznő, érdemes művész és Csankó Zoltán Jászai Mari-díjas színész kettőse tér vissza a színpadra.

    Tervezett bemutató: 2023. november 24.


    Dés-Nemes-Böhm-Korcsmáros-Horváth

    Valahol Európában

    musical I rendező: Bozsik Yvette 

    A történetben egy maréknyi árva gyerek kószál a háborús front kellős közepén biztonságra, hajlékra és élelemre vágyva. Céljuk a túlélés, kilátásaik azonban nem túl biztatóak. Útjuk során nemcsak ellenséggel, de jóakarókkal is találkoznak, akik segítenek meglátni az emberséget a legembertelenebb időkben is. Hűség, barátság, bátorság csak néhány a megszerzett kincsek közül, amikre bukkannak kis hőseink, valahol Európában vándorolva. A Valahol Európában az azonos című film musical-adaptációja, ami színházunk egykori igazgatója, Korcsmáros György írói örökségét is őrzi.

    Tervezett bemutató: 2023. december 15.


    Szerb Antal

    Képtelen királyság

    zenés tévelygés Velencében I rendező: Zakariás Zalán 

    A szabadságvágy mindenkiben él, sőt, az ember létezésének alapvető feltétele. Az ember időtlen törekvése a boldogságkeresés, ami saját életünk irányításából fakad. Erre törekszik egy, a hivatására ráunt király, VII. Olivér is. De mit tegyen, ha semmi máshoz nem ért? Hát játszik… Eljátssza, hogy forradalom van, eljátssza, hogy el kell hagynia a trónt, megpróbálja eljátszani a zsiványt, de az nem megy. Azonban közbelép a sors, így ismét játszhat, ezúttal önmagát. Az előadás Szerb Antal regényét dolgozza fel, előtérbe helyezve Sanoval, a festő szemszögét, aki mindezt vászonra álmodja, és mindvégig segíti a királyt az útkeresésében

    Tervezett bemutató: 2024. március.


    Jeffrey Lane – David Yasbek

    A Riviéra vadorzói

    musical-komédia I rendező: Mészáros Tibor 

    A történet két szélhámosról szól: Lawrence úriember, akiről könnyen elhisszük, hogy nemesi sarj, egy száműzött uralkodó; Freddy Benson azonban kisstílű. Meséjében szegény, beteg nagymamájának gyűjt könyöradományokat. Kettejük barátsága akkor kezdődik, amikor kiderül, hogy mindketten a Riviérán kívánnak turistákat kifosztani, és rájönnek, hogy szövetkezve könnyebb. A Steve Martin és Michael Caine játékával fémjelzett film nem véletlenül ihlette meg a „színházcsinálókat”. A fordulatokban gazdag és rendkívül humoros történet kiváló zenével fűszerezve robbant be a Broadwayre, útját azóta is töretlen nevetésorkán, tapsvihar és díjeső övezi.

    Tervezett bemutató: 2024. május.


    KISFALUDY TEREM

    Ray Cooney

    Pénz az égből

    bohózat I rendező: Kis Domonkos Márk 

    A miniszter félrelép kortárs brit drámaírója, Ray Cooney bohózata az álmokról, a reményről szól, illetve arról, hogyan reagálnak karakterei, ha tapintható közelségbe hozza a sors őket vágyaikkal. A pénz mindenkit megvezet: a vagyon-hajsza fokozatosan válik abszurd bohózattá, rávilágítva mindarra, amit egy légből kapott bőrönd pénz hozhat az ember életébe. Henry Perkins szürke, hétköznapi élete hirtelen fordulatot vesz, amikor egy vonatutazás során tévedésből más táskáját megragadva hagyja el a pályaudvart. A felesége által gondosan felpakolt szendvicsek helyett vastag pénzkötegek párnázzák a táska belsejét.

    Tervezett bemutató: 2023. szeptember 9.


     VILL-KORR SULIBÉRLET ELŐADÁSAI  

    Kormos István

    A Pincérfrakk utcai cicák

    rendező: Szabó Sebestyén László

    Kormos István meséje a gyermek- és ifjúsági irodalommal foglalkozó Móra Ferenc Kiadó legendás időszakának egyik ékköve. Az eredeti kötetet Heinzelmann Emma grafikái díszítették, de e macskameséből készült népszerű diafilm is. A Pincérfrakk utcai cicák – a Hétrettenetesek – legádázabb ellenségei a Cincérfark utcai kutyák. Erről az ősi viszályról szól ez a szürreális hangvételű mese, amelyet vers- és dalbetétekkel kívánunk színre vinni, a fiatal és a régebb óta fiatal nézőknek. Kormos humora olyan, mint a dupla fenekű bőrönd: a gyermekek megtalálják benne az izgalmas nyelvi játékokat és a mesék ősi igazságait, a szülők pedig a kedves történet mögött rejlő derűs életbölcsességet.

    Tervezett bemutató: 2024. április


    Hedry Mária - Bereczki Ágota

    Virtuália

    rendező: Móczár Bence

    A Virtuália egy aktuális témán keresztül szólítja meg a fiatal generációt: az elektronikus eszközök mindennapi használata és ennek hatásai a gondolkodásra, valamint a fizikai egészségre. Az előadásban szereplő két főhős, Jancsi és Juliskaként éli újra a boszorka okozta megpróbáltatásokat, más térben és időben. Ebben a történetben a rájuk leselkedő legvalósabb veszély: a korlátlanul használt technológiai eszközök vonzása, melybe igen sokszor belefeledkezik az azt felhasználó személy. Vajon létezik olyan megoldás, mely középutat kínál a kütyük labirintusában bolyongóknak? Erre világít rá az előadás.

    Tervezett bemutató: 2024. március.


    Kszel-Ferenczi-Szücs

    Tűzön vizen át

    rendező: Kszel Attila

    Arany János és Petőfi Sándor igaz barátok, úgy is mint pályatársak, és úgy is, mint emberek. E két költőóriás a barátságot választotta a versengés helyett, költői lelkiismeretük, a nép, a haza és a szabadság ügye melletti kiállásuk, valamint egymás tehetsége iránt érzett kölcsönös rajongásuk vezette őket. Sándor jelzőtűz volt, János őrláng. A tüzeik már régen kihunytak, de a fényük örökké világít. E zenés színmű nekik állít emléket.

    Tervezett bemutató: 2023. október 21.


    PADLÁSSZÍNHÁZ

    Sławomir Mrozek

    Strip-tease (sztriptíz)

    kortárs dráma I rendező: Zakariás Zalán 

    Az abszurd színháza. A Strip-Tease, két egyszerű üzletemberről szól: Férfi A-ról és Férfi B-ről, akiket egy nap rajtaütésszerűen kergetnek be egy üres terembe, ahol időnként egy nagy, fenyegető kéz ruhadarabjaiktól fosztja meg a két eltévedt alakot, mígnem csupán a fehérnemű marad rajtuk. A két férfi megpróbáltatásainak forrása nem egyértelmű. A kéz mögött rejtőző láthatatlan arc utasításait követő két ember problémája nem a mindenkori hatalom jelenléte, sokkal inkább az önálló gondolatok hiánya, valamint a bennük kavargó kérdések visszafojtottsága. Az előadás a probléma plasztikus megtestesüléseként szólítja közös párbeszédre nézőit.

     

     

     

    2023. április 26.