Vonaton a haladás hírnökei
Akciószínházi "síndarab" az évfordulóra
Méltó módon, közönségsikert aratott színházi produkcióval ünnepelte alapításának 150. évfordulóját a Győr-Sopron Ebenfurti Vasút Zrt. Szabó Tibornak, a Szombathelyi Weöres Sándor, Ragány Misának, a Soproni Petőfi, és Bakos-Kiss Gábornak, a Győri Nemzeti Színház igazgatójának összefogásából kuriózumként is felfogható alkotás született. A Sopronból és Győrből induló vonatok 180-180, az utazás során sem unatkozó utassal érkeztek meg a szombathelyi állomásra, ahol valódi előadás várta őket…
A darab megírására a győri színész-rendező, Kszel Attila kapott megbízást: az 53 éves, diósgyőri származású, Győrött a 31. idényét kezdő művész anno gyakorló színészként kezdett, de 2003-tól Korcsmáros György inspirációjára egymást követték a rendezései és a saját alkotásai. Kezdve a Csizmás kandúrral, folytatva a Ludas Matyi juniorral, majd az öt évig műsoron volt Pál utcai fiúkkal, a Saint-Exupéry-t felidéző Al Addinnal, vagy a teljesség igénye nélkül Arany János életének feldolgozásával a költő születésének 200.évfordulóján - folytatva olyan sikeres felnőtt előadásokkal, mint a Vonatles, vagy a Csinibaba: összesen 18 alkotói évében 19 előadás fűződik a nevéhez!
„Képzeljenek el egy csaknem háromezer oldalas vasúttörténetet, ebből kellett nekem két hét alatt összeállítani egy színes, szórakoztató húszperces úgymond síndarabot – mondja Kszel Attila a július 23-i esemény sikerei nyomán már megkönnyebbülten. – Végül a fantáziajáték helyszínét a Hofburgba, Ferenc József császár irodájába helyeztem, aki a GYSEV megalapítóját, Viktor Erlanger bárót fogadja az engedély megadása tárgyában. Igen ám, de sok az ellenfele is a haladás vasútjának, akadnak, akik magyar fegyveres ellenállást sejtenek mögötte, de győz Sissi császárnő és társalkodónőjének véleménye a kiegyezés után megbékélő magyarság melletti kiállásról, így rákerülhetett a pecsét az engedélyre…”
A szombathelyi állomáson négyszer eljátszott kosztümös darab csak az egyik fontos része a produkciónak, melynek szerepeit színházanként két-két művész vállalta. Győrből Fejszés Attila és Molnár Zsolt improvizatív készsége kitűnően érvényesült a nosztalgiajáraton, ahol az összesen másfél órás utazást kellett kitölteni ötletes kvízjátékokkal, betétekkel az irodalom, a zene, a film és a színház világából, a vasúttal kapcsolatos kérdésekkel. A bemutató iránti érdeklődésre jellemző, hogy tíz nap alatt elfogyott az összesen 360 belépőjegy, és végül valamennyi utas és résztvevő kellemes nap élményével térhetett haza: egy tájékoztató jellegű, ritka jubileumot ünneplő rendezvény helyenként katartikus jeleneteivel, művészi élményeivel is gazdagon megajándékozva.
A hírek szerint a szervezők már gondolkodnak a folytatáson, az ünnepi eseményt zenés-táncos eseménnyel megújítva, illetve elképzelhető a július 23-i rendezvény filmes feldolgozása is. A hasonló vállalati ünnepi rendezvényektől tartalmában és külsőségeiben is alaposan eltérő GYSEV-jubileum nemcsak az utasok/nézők között aratott osztatlan elismerést, ennek igazolására álljon itt Molnár Zsoltnak, a Győri Nemzeti Színház művészének az értékelése: „Számomra szerencsére sokat jelentett, hogy már a korábbiakban is gyakran volt lehetőségem kilépni a kőszínházi szereplésből, például legutóbb a nagyszabású nemzetközi ifjúsági asztalitenisz seregszemle alkalmából. Ezúttal Fejszés Attila kollégámmal a Szombathelyig vezető úton volt feladatunk a kvízjáték vezetése, olyan vasúttal összefüggő témákban, mint hogy az eddigi leggyorsabb vonaton volt-e masiniszta, milyen hosszú a világ leghosszabb vasúti hídja, vagy például hány méter a teteje a legmagasabb alagútnak? A jókedvű utasok akár még több feladat megoldására is vállalkoztak volna, noha a mi vonalunkon harmincnál is több ajándékot osztottak ki a vasúttársaság hölgy alkalmazottai, mint ahány kérdést feltettünk. Emlékezetes élményként éltem meg a feladatot, a csúcsot pedig az érkezés utáni előadás nem mindennapi szerepe adta, mert a darabban én játszhattam Viktor Erlanger bárót, a GYSEV alapítóját…”
Mohay Gábor
A fotókat Hajdu László készítette
Olvassa el ezt is!
-
Előadások- és bérletek 23/24
MÉLYEN TISZTELT NAGYÉRDEMŰ!
Mindnyájunkban, színházszerető emberekben, időről időre felmerül a kérdés: mi az, amit a színház ad? Én azt gondolom, hogy hitet, az életbe vetett hitet és ennek örömét. Van az úgy, hogy nem tudjuk meglátni a nehézségeken túli boldog pillanatokat, legyen ilyenkor a színház a lámpásunk, a sötétségből kiáramló fény, amely jelzi: a nehéz pillanatok múlandóak, bármely szituációban meg lehet találni az örömet, és a boldogságot keresni érdemes. Szüntelenül. Amikor felgördül a függöny, azt kívánom, ezzel a hittel teljen meg a színház terme, és a lelki utazás könnyedséget, felszabadult mosolyt hozzon nézőink mindennapjaiba. A következő évadban azon fogunk dolgozni, hogy egy színes, változatos repertoárt állítsunk színpadra, tele zenével, vidámsággal és még több humorral. Az idei évadban történt pozitív változásokat igyekszünk tovább vinni és folyamatosan fejleszteni, a kedvezőtleneket pedig kiküszöbölni. Legfontosabb feladataink közé tartozik az is, hogy közönségünk ismét a megszokott körülmények között tudja élvezni előadásainkat, a színház saját épületében. Legyen ez az évad a hité, az örömé és felhőtlen pillanatoké! Tartalmas kikapcsolódást kívánok mindenkinek, a Győri Nemzeti Színházban!
Bakos-Kiss Gábor
Jászai Mari-díjas
A Győri Nemzeti Színház igazgatója
KEDVES KÖZÖNSÉGÜNK!
Művészetünk estéről estére új világokat teremt számunkra, de nem rohanhatunk el a minket körülvevő valóság elől. Szembe kell néznünk azzal, hogy most nem a kísérletezés és a próbálkozás időszámítása érkezett el. Ezért is nyúlunk most vissza a 2023/24-es évadban egy, már ismert történethez – Nathaniel Hawthorne klasszikusa alapján készített A skarlát betű előadásunkhaoz –, s fejtjük fel újra a történet szövetét, és éljük át újra a bűnbeesés, a bűntudat, az erkölcsi vezeklés és a megtisztulás örök tapasztalatát. Woody Allen mondta egyszer: „A klas - szikusok jellemzője, hogy ezerszer olvassa őket az ember, és mindig talál bennük valami újat.” Szerencsésnek mondhatja magát a Győri Balett társulata, hiszen hazai és nemzetközi szinten is egyedülálló és sokszínű repertoárral rendelkezik. Ez az évek alatt megteremtett érték jelen van minden mozdulatunkban, minden előadásunkban. Azonban a táncművészet a pillanat művészete, ahogyan nincs két egyforma mozdulat, úgy nincs két egyforma előadás sem. Minden az akkor és a most hatalma alatt áll, melyet megismételni nem, újra átélni azonban mindannyiunk lehetősége! Tartsanak hát újra Velünk! Váltsák meg bérleteiket!
Velekei László
Seregi- és Harangozó-díjas,
Érdemes művész
A Győri Balett igazgatója
Bérletújítás
Bérlet- és jegyárak 23/24
Bérletek előadásai 23/24
Tájékoztató Kiss Bazsa és Lelkes Dalma bérleteseinknek
Kapcsolódó sajtóanyagok
Lapozza át online műsorfüzetünket!
REPERTOÁR
NAGYSZÍNHÁZ
A helység kalapácsa
vígopera | rendező: Zakariás Zalán
Fejenagyot, a helység kovácsát templomba zárják, mivel elaludt az istentisztelet végén. Főkolompos az ügyben Harangláb, az egyházfi, aki puszta heccből segíti szerelmi beteljesülésében az otthon elnyomott, lágyszívű kántort, kinek felesége az amazontermészetű Márta. Az alapkonfliktus tehát, szerelmi huzavona: Fejenagy szíve választottja Erzsók, kocsmárosné, akiért rajong a kántor is. Petőfi stílusparódiája ezúttal vígoperaként lép színre. A Cooperával koprodukcióban készülő előadás hang és dallam által is megeleveníti ezt a fura, kifordított, komikus álomvilágot, melyben Molnár Levente Liszt Ferenc-díjas, Magyarország Érdemes Művésze díjas operaénekest, színházunk korábbi Bánk bánját újra viszont láthatják a Nagyszínházban
Tervezett bemutató: 2023. szeptember 15.
Friedrich Schiller
Ármány és szerelem
romantikus dráma I rendező: Vladmir Anton
Schiller nagyívű drámájához saját szerelmi élete szolgáltatott alapot. A színműben egy eszményinek ígérkező szerelem lesz semmivé a környezet előítéleteinek tüzében. A dráma mélyén húzódó szálak a társadalmi nyomás, a lelki kiszolgáltatottság és az egyén boldogságkeresésének keresztmetszetében találkoznak. A történet felütésében a nemesi származású Ferdinánd és a középosztálybeli Lujza közötti szerelem kibontakozását láthatjuk. Kettejük boldogsága azonban hamar hanyatlásnak indul a körülöttük kavargó ármánykodás és intrika hatására. Schiller története megérinti a szívet, miközben figyelmeztet: a lélek szabadsága mindennél fontosabb. Az előző évadból elhalasztott előadásunkat az ukrán színház fiatal üstököse, a 10. Színházi Olimpia díszelőadásának rendezője állítja színpadra.
Tervezett bemutató: 2023. október 6.
Győri Balett
A skarlát betű
balett I koreográfus: Velekei László
Az Új-Angliai Boston lakossága izgalmas napra ébred: a városi tömlöc kapuján a házasságtörő Hester Prynne lép ki újszülött csecsemőjét magához szorítva. Útja a főtéren álló pellengérhez vezet, ahol a gyalázkodó tömeg azt várja, hogy feltűzzék ruhájára a skarlátvörös A betűt. A szégyen jelét élete végig, egyedül viseli, hiszen társát a bűnben nem nevezi meg. Már csak azért sem, mert az a közösség nagy tiszteletben álló fiatal lelkésze: Arthur Dimmesdale…
Tervezett bemutató: 2023. október 27.
Csiky Gergely
Buborékok
vígjáték I rendező: Bakos-Kiss Gábor
Csiky Gergely drámájában különböző generációk, világnézetek, jellemek és szerelmek szövik hálójukat. Akkor az élet egy kicsit másabb volt, egy kicsit lassabb, egy kicsit őszintébb, egy kicsit könnyebb, vagy mégsem? Egy földbirtokos apa, aki családjának anyagiaskodó szeszélyeit igyekszik kielégíteni, fennhéjázó életük útvesztőjébe kerül. Miközben a család minden eszközzel igyekszik úri világuk látszatát fenntartani, a buborék lassan elpattan, és a valóság színre kerül, az anyagi csőd pedig elkerülhetetlennek látszik. Az előadással Kubik Anna Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművésznő, érdemes művész és Csankó Zoltán Jászai Mari-díjas színész kettőse tér vissza a színpadra.
Tervezett bemutató: 2023. november 24.
Dés-Nemes-Böhm-Korcsmáros-Horváth
Valahol Európában
musical I rendező: Bozsik Yvette
A történetben egy maréknyi árva gyerek kószál a háborús front kellős közepén biztonságra, hajlékra és élelemre vágyva. Céljuk a túlélés, kilátásaik azonban nem túl biztatóak. Útjuk során nemcsak ellenséggel, de jóakarókkal is találkoznak, akik segítenek meglátni az emberséget a legembertelenebb időkben is. Hűség, barátság, bátorság csak néhány a megszerzett kincsek közül, amikre bukkannak kis hőseink, valahol Európában vándorolva. A Valahol Európában az azonos című film musical-adaptációja, ami színházunk egykori igazgatója, Korcsmáros György írói örökségét is őrzi.
Tervezett bemutató: 2023. december 15.
Szerb Antal
Képtelen királyság
zenés tévelygés Velencében I rendező: Zakariás Zalán
A szabadságvágy mindenkiben él, sőt, az ember létezésének alapvető feltétele. Az ember időtlen törekvése a boldogságkeresés, ami saját életünk irányításából fakad. Erre törekszik egy, a hivatására ráunt király, VII. Olivér is. De mit tegyen, ha semmi máshoz nem ért? Hát játszik… Eljátssza, hogy forradalom van, eljátssza, hogy el kell hagynia a trónt, megpróbálja eljátszani a zsiványt, de az nem megy. Azonban közbelép a sors, így ismét játszhat, ezúttal önmagát. Az előadás Szerb Antal regényét dolgozza fel, előtérbe helyezve Sanoval, a festő szemszögét, aki mindezt vászonra álmodja, és mindvégig segíti a királyt az útkeresésében
Tervezett bemutató: 2024. március.
Jeffrey Lane – David Yasbek
A Riviéra vadorzói
musical-komédia I rendező: Mészáros Tibor
A történet két szélhámosról szól: Lawrence úriember, akiről könnyen elhisszük, hogy nemesi sarj, egy száműzött uralkodó; Freddy Benson azonban kisstílű. Meséjében szegény, beteg nagymamájának gyűjt könyöradományokat. Kettejük barátsága akkor kezdődik, amikor kiderül, hogy mindketten a Riviérán kívánnak turistákat kifosztani, és rájönnek, hogy szövetkezve könnyebb. A Steve Martin és Michael Caine játékával fémjelzett film nem véletlenül ihlette meg a „színházcsinálókat”. A fordulatokban gazdag és rendkívül humoros történet kiváló zenével fűszerezve robbant be a Broadwayre, útját azóta is töretlen nevetésorkán, tapsvihar és díjeső övezi.
Tervezett bemutató: 2024. május.
KISFALUDY TEREM
Ray Cooney
Pénz az égből
bohózat I rendező: Kis Domonkos Márk
A miniszter félrelép kortárs brit drámaírója, Ray Cooney bohózata az álmokról, a reményről szól, illetve arról, hogyan reagálnak karakterei, ha tapintható közelségbe hozza a sors őket vágyaikkal. A pénz mindenkit megvezet: a vagyon-hajsza fokozatosan válik abszurd bohózattá, rávilágítva mindarra, amit egy légből kapott bőrönd pénz hozhat az ember életébe. Henry Perkins szürke, hétköznapi élete hirtelen fordulatot vesz, amikor egy vonatutazás során tévedésből más táskáját megragadva hagyja el a pályaudvart. A felesége által gondosan felpakolt szendvicsek helyett vastag pénzkötegek párnázzák a táska belsejét.
Tervezett bemutató: 2023. szeptember 9.
VILL-KORR SULIBÉRLET ELŐADÁSAI
Kormos István
A Pincérfrakk utcai cicák
rendező: Szabó Sebestyén László
Kormos István meséje a gyermek- és ifjúsági irodalommal foglalkozó Móra Ferenc Kiadó legendás időszakának egyik ékköve. Az eredeti kötetet Heinzelmann Emma grafikái díszítették, de e macskameséből készült népszerű diafilm is. A Pincérfrakk utcai cicák – a Hétrettenetesek – legádázabb ellenségei a Cincérfark utcai kutyák. Erről az ősi viszályról szól ez a szürreális hangvételű mese, amelyet vers- és dalbetétekkel kívánunk színre vinni, a fiatal és a régebb óta fiatal nézőknek. Kormos humora olyan, mint a dupla fenekű bőrönd: a gyermekek megtalálják benne az izgalmas nyelvi játékokat és a mesék ősi igazságait, a szülők pedig a kedves történet mögött rejlő derűs életbölcsességet.
Tervezett bemutató: 2024. április
Hedry Mária - Bereczki Ágota
Virtuália
rendező: Móczár Bence
A Virtuália egy aktuális témán keresztül szólítja meg a fiatal generációt: az elektronikus eszközök mindennapi használata és ennek hatásai a gondolkodásra, valamint a fizikai egészségre. Az előadásban szereplő két főhős, Jancsi és Juliskaként éli újra a boszorka okozta megpróbáltatásokat, más térben és időben. Ebben a történetben a rájuk leselkedő legvalósabb veszély: a korlátlanul használt technológiai eszközök vonzása, melybe igen sokszor belefeledkezik az azt felhasználó személy. Vajon létezik olyan megoldás, mely középutat kínál a kütyük labirintusában bolyongóknak? Erre világít rá az előadás.
Tervezett bemutató: 2024. március.
Kszel-Ferenczi-Szücs
Tűzön vizen át
rendező: Kszel Attila
Arany János és Petőfi Sándor igaz barátok, úgy is mint pályatársak, és úgy is, mint emberek. E két költőóriás a barátságot választotta a versengés helyett, költői lelkiismeretük, a nép, a haza és a szabadság ügye melletti kiállásuk, valamint egymás tehetsége iránt érzett kölcsönös rajongásuk vezette őket. Sándor jelzőtűz volt, János őrláng. A tüzeik már régen kihunytak, de a fényük örökké világít. E zenés színmű nekik állít emléket.
Tervezett bemutató: 2023. október 21.
PADLÁSSZÍNHÁZ
Sławomir Mrozek
Strip-tease (sztriptíz)
kortárs dráma I rendező: Zakariás Zalán
Az abszurd színháza. A Strip-Tease, két egyszerű üzletemberről szól: Férfi A-ról és Férfi B-ről, akiket egy nap rajtaütésszerűen kergetnek be egy üres terembe, ahol időnként egy nagy, fenyegető kéz ruhadarabjaiktól fosztja meg a két eltévedt alakot, mígnem csupán a fehérnemű marad rajtuk. A két férfi megpróbáltatásainak forrása nem egyértelmű. A kéz mögött rejtőző láthatatlan arc utasításait követő két ember problémája nem a mindenkori hatalom jelenléte, sokkal inkább az önálló gondolatok hiánya, valamint a bennük kavargó kérdések visszafojtottsága. Az előadás a probléma plasztikus megtestesüléseként szólítja közös párbeszédre nézőit.
-
Caramel újra Győrben!
Caramel 2019 óta először tér vissza Győrbe és ad egész estés koncertet a Győri Nemzeti Színházban! Molnár Ferenc Caramel 2005-ben került a zenei köztudatba, 17 év elteltével a hazai zenei…2023. március 20.