Ráadás feladat, rendkívüli élmények

 
 

Tetszést aratott a Apor Vilmos püspök életét bemutató darab

A pandémiát követő időszakban nem kis próbatétel várt a Győri Nemzeti Színház társulatára, munkatársaira. A szezonzárás után már elmondható, hogy sikerült visszaszerezni az emberek színházba vetett hitét. Az évad reguláris feladatain túl pedig még hátra volt a ráadás-vállalás, a boldoggá avatott győri püspök, Apor Vilmos életét bemutató Mindenkinek mindene: nem kis vállalkozás volt a filmjeiről ismert Dér András által megírt és rendezett történet életre keltése. A következőkben öt szereplő vall a sikeres színpadra állítás kulissza titkairól.

Pimeczné itt, Pimeczné ott

Nagyon kevés olyan szerep létezik a hazai színháztörténelemben, amellyel Mézes Violettát zavarba lehetne hozni. Színházunk tapasztalt művésznője rövid ismerkedés után ráérzett a Mindenkinek mindene című darabban is Pimeczné fontosságára: „Az első pillanattól megtetszett ez a nép gyermekének megformált alak, egy olyan nem létező személy, amelyet a szerző különböző népi alakokból gyúrt össze – vallja az első találkozásról. – Rajong Apor Vilmosért, aki plébánosként szeretettel fordul a piaci kofához is. És Pimecznének meg kell értetnie vele, hogy a Jóisten miért teremtette meg a lovak emésztésének termékéhez az azt felhasználó verebeket.”

52183867483 c9834b3956 c

Mosolyogva meséli, hogyan sikerült megbarátkoznia a film és a színpadi játék kettősségével. Az egyik próbán végszóra lép a színre Apor Vilmoshoz, de közben még ott szerepel a vásznon, így ismételni kellett a jelenetet, végül rájött, hogy egy intéssel elküldi a filmes Pimecznét. „A próbafolyamatban a gondot az utolsó, a helyszíni munkák jelentették a rekkenő hőségben – teszi hozzá. – Jó néhány könnyebb nyári produkció részese lehettem már, de ez a mű végig komoly koncentrációt igényel, az egész előadás alatti készenléttel. Nem volt könnyű, de amikor láttam, hogy Bakos-Kiss Gábor, akivel szinte egykorúak vagyunk – na jó, az a húsz év ide vagy oda -, végig bírja a reverendájában, akkor én is összeszedtem minden kitartásomat.” Mézes Violetta megérdemelt nyári pihenőjének egy részében barátnőjével olaszországi kulturális körutat tervez, Milánó célponttal. Ősszel várja a Jakabak című gyermek darab, továbbá a korábbról műsoron maradó Minden jegy elkelt, A hőstenor, és immár a hetedik évadban a Primadonnák előadásai. Januárban pedig jöhet a Mindenkinek mindene kőszínházi folytatása…

 

Meg nem nevezett pogány ős

Minden szerepre körültekintő alapossággal készül fel Ungvári István, nem történhetett ez másként a Mindenkinek mindene esetében sem, hiszen a pogány ős alakja, jelenléte különleges jelentéssel bír a történetben. Színművészünk ennek megfelelően alaposan utána olvasott a történelmi eseményeknek, és akár hosszasan tudna mesélni az Apor-családfa eredetéről. „Sokféle dolognak gondoltam utána az István királyt követő időszakban, amikor az Aporok még pogányként élték életüket - tájékoztat ismereteiről. – Lényeges momentuma az eseményeknek, hogy amikor István legyőzte Gyula vezért, akkor az utóbbihoz tartozó Apor-előd Opour vezér elmenekült, és Bálványos várát építve élt tovább. A tizenkettedik század elején Apor Szilamér, a vár akkori ura a torjai vásáron elrabolta a Mike családból származó Imolát.  A lány azután rávette elrablóját a keresztény hitre térésre, így sikerült megelőzni az újabb családi háborút.”

Meg is kedvelte Ungvári István ennek a meg nem nevezett pogány ősnek az eljátszását. „Mintegy felülről nézhetem az előadást, amelyben görbe tükröt kellett tartanom Apor Vilmos elé, más szemszögből láttatva az eseményeket – összegzi a tapasztalatait. – Tény, Győr város múltja, történelme megérdemelt már egy azzal összefüggő színdarabot, fogadtatása, a közönség egyértelmű tetszésnyilvánítása alapján el is érte a célját. De egyben hihetetlenül fárasztó is volt az idény végén, így jó néhány nyári munkalehetőséget visszamondtam a pihenés érdekében.” A pihenést szó szerint érti, nem tervez hosszabb külföldi utazást a nyárra. Az új évadban pedig játszik a Tom Sawyer kalandjaiban, az Ármány és szerelemben, a Barbárokban, és megy tovább Az öldöklés istene, valamint a Szerelmes Shakespeare – lesz feladata bőven.

Szigorúan, de szeretettel

Kilenc gyermeket szült Apor Vilmos édesanyja, a későbbi püspök kisfiúként így aligha kaphatott megkülönböztetett figyelmet, de életében fontos szerepet játszott az Agócs Judit által megszemélyesített anya. A Győri Nemzeti Színház művésze maga is gyakorló szülő, nem mellékesen eljátszotta már többek között István király édesanyját is, ám kezdettől tudatában volt annak, hogy ez egy egészen más megszemélyesítés lesz: viszonylag kevés szövegével, megnyilvánulásával is meghatározó része van a főszereplő életének alakulásában. „Azt kellett elérnem, hogy a szigorú, a fiát katonai pályára szánó édesanya állásfoglalása mintegy beleivódjon a nézőkbe – magyarázza nem kis feladatáról. – Meglepi fia papi pályára készülése, de végül is szeretettel viseltetik a döntése iránt. Keménynek kell mutatkoznia, de keménységében ott van az a féltés, az a szeretet, amely alapvető tulajdonsága az anyai gondoskodásnak.”

20220630 DSC 0142

Agócs Judit is kitért a színpadra állítás korántsem szokványos körülményeire: „Szokni kellett a győri Káptalandombot, a gyulai vár másfajta lehetőségeit, a vetített és az élő képek szükséges összhangját, a végig koncentrált figyelmet megkövetelő próbákat, és a négy   előadást a történelmi környezetben. Ehhez kellett hozzá tennem a magam részét, egy kortalan anya víziószerű megjelenítését” – mondja befejezésül. Várta már ő is a feltöltődést, amely egyelőre egy néhány napos Velence-tavi kirándulással kezdődött, de az bizonyos, hogy gyakran tartózkodnak majd a család koppánymonostori házának kertjében. És hogy mit hoz az új évad? Egyelőre Az öldöklés istenét, Lady Milfordot az Ármány és szerelemben, majd következhet ismét Apor Vilmos édesanyjaként a darab színházi változatában.

Apor Vilmos legfőbb segítője

Tizennyolc esztendeje mondhatja magát Sárközi József győri színésznek, a Hamlet, az Úri muri, vagy a legutóbb játszott Az öldöklés istene mind-mind jelentős állomás pályafutásában. De játszott már papot is, mégpedig Mikszáth Kálmán Különös házasságában. „Szucsinka plébános aligha volt pozitív alakja annak a történetnek, viszont Cseh Sándor megformálása a mostani előadásban egész más jelentőséggel bírt – részletezi a színművész. – A darab eleve az ő feljegyzései alapján is íródott, létező személyként mindenben segítette Apor püspököt. A próbák májusban kezdődtek, a filmszakmából érkező Dér András filmes gondolkodása végig érvényesült, egy fárasztó folyamatban hosszú ideig gyakoroltunk egy-egy jelenetet. A közönség mindezt a filmbejátszásokban érzékelheti. A két-két győri és gyulai bemutató tapasztalata, hogy megérte a befektetést, mert mindkét helyszínen szép sikerrel zárultak az előadások.”

20220629 DSC 0708

Úgy tartja Sárközi József, hogy Cseh Sándort akkor formálta meg hitelesen, ha kiszolgáló szerepe érthetővé vált a nézők számára. „Az első felvonásban még más, kisebb szerepekben is helyt kellett állnom, úgymint halott katona, polgár, parasztember. De az első részben Pimeczné szerepe jelenti a narrációt, a másodikban ezt Cseh Sándor vállalja át, úgy érzem, érthetően. Nem maga a szerepjáték volt az egészben a megerőltető, hanem a háttér megismerése, a dolgoknak utána járás – szögezi le személyes véleményét. A rövidnek ígérkező nyári szünetbe azonban belefér egy balatoni és egy horvátországi nyaralás is, hogy azután augusztus 23-án megújulva érkezzen a Képzelt beteg olvasópróbájára.  

Játék után rendezés

Még meg sem száradt a tinta Móczár Bence diplomáján, amelyet a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem kaposvári campusának Rippl-Rónai Művészeti Intézetében szerzett, Bozsik Yvette és Bakos-Kiss Gábor színész osztályában. Utóbbival, Apor Vilmos megformálójával azonban máris egy színpadon szerepelhetett: „Már igazgatónk pályázatában is szerepelt a második évadra gyerekelőadáson bemutatkozásom, színészként augusztustól társulati tagja lehetek a győri színháznak – kezdi bemutatkozását. – Az egyetem negyedik és ötödik évében a gyakorlatot a salgótarjáni színházban töltöttem, most április után azonban belépett az életembe Győr is, a Mindenkinek mindene előadásában kaptam két szerepet, így hamarosan megismerkedhettem a várossal, a társulattal és a produkcióval.”

20220629 DSC 0670

Meggyőződése, hogy a próbáknak a Káptalandomb légköre, atmoszférája adta meg azt a hangulatot, amely egy kiforrottabb előadáshoz vezetett: „Olyan kapu alatt átmenni, ahol hetvenhét évvel ezelőtt a történet játszódott, a színész számára csak inspiráló lehet – hangsúlyozza. – A történet pedig, a püspök felekezetekre tekintet nélküli áldozatvállalása, saját közegével szembe menve, menteni a menthetőt, példa értékű a mai ember számára is. Ebben a történetben én ellenpontokat, nyilas és orosz katonatisztet alakítok, és remélem, segítek a püspök karakterének teljes kibontakozásában.” A 26 éves színész a nyarat középiskolás drámatáborok vezetőjeként Magyarpolányban, Csurgón, Neszmélyen és az erdélyi Kőrispatakon tölti. Első színházi szerepe az Ármány és szerelemben lesz, de a bendzsós kecske útkeresése Jakabak címmel az ő rendezésében kerül a fiatal győri közönség elé.  

Mohay Gábor

Fotók: Jakab Anita

2022. július 10.

MEGOSZTOM

Submit to FacebookSubmit to TwitterSubmit to Google Plus

Olvassa el ezt is!

    • Bevezető kép
    Programajánló: Jaurinum Összművészeti Fesztivál
    2022. június 24. és 26. között kerül megrendezésre a Jaurinum Összművészeti Fesztivál.  A fesztivál részletes programja alább olvasható:   Mindenkinek mindene - Apor Vilmos Ősbemutató Június 24-én pénteken mutatjuk be…
    2022. május 17.
    • Bevezető kép
    Lapozza át a 2022/23-as évadunk műsorfüzetét online!
    Bérletújítás 2022. május 3-tól május 31-ig. Új bérletvásárlóinkat 2022. június 2-tól várjuk. Bérlet- és jegyárak 22/23 Lapozza át online műsorfüzetünket!
     
    2022. május 13.