A jelen és a jövő színháza I. - értékes évadot zárunk

 
 

Az elmúlt, igencsak sűrű és izgalmakkal teli időszak összegzésére gyűlt össze a Győri Nemzeti Színház társulata pénteken. Az évad még nem zárul le, hiszen gőzerővel készülünk a Jaurinum Összművészeti Fesztiválra. Ennek keretében mutatjuk be Dér András Mindenkinek mindene - Apor Vilmos című darabját június 24-én a Káptalandombon, az ősbemutató a következő évad repertoárján is szerepel. A Gyulai Várszínház és a Győri Nemzeti Színház koprodukciója nagyszabású, különleges előadásnak ígérkezik.

A pénteki évadzáró társulati ülésünket megtisztelte Gasztonyi László, a Kisfaludy Alapítvány kuratóriumának elnöke,  Rózsavölgyi László, az önkormányzat Oktatási, KulturálisSport és Turisztikai Bizottságának elnöke, Bakos-Kiss Gábor színházigazgató, Pelikán Alexandra ügyvezető igazgató és Silló István zeneigazgató. Az eseményre elfogadta meghívásunkat Hermann-né Gesztrich Nikoletta, az önkormányzat  Kulturális Osztályának vezetője.

Társulatunkat elsőként Rózsavölgyi László köszöntette, aki méltatta a színház dolgozóinak, művészeinek fáradhatatlan munkáját. “Önök minden este elvarázsolták a győri közönségüket, estéről estére a színpadon hagytak egy darabot magukból” - fogalmazott, majd kiemelte a Thália Fesztiválon való bemutatkozásunk csütörtöki nagy sikerét, hatvanhatodjára készült házaspárbajra Az öldöklés istenének  két isteni párosa Bakos-Kiss Gábor rendezésében.

színház évadzáró 2022 06 10 ÁcsTamás 03

A jelen és a jövő színházának első évada 2021. július 1-én zenés nézőköszöntő koncerttel indult útjára. “Nagyon furcsa és izgalmas időszak volt ez, mert nem tudhattuk, hogy mi vár rank ebben az évadban, hogy ez a Covid nevű szörnyűség mennyire fogja terhelni a munkánkat és az életünket. Ezért volt cél, hogy a nyarat kihasználva, minél előbb kezdődjön meg a munka” – fogalmazott az igazgató. Bakos-Kiss Gábor részletesen, havi lebontásban idézte fel a kétségkívül igen mozgalmas és kihívásokkal teli időszak értékes bemutatóit. Összegezve 175 nagyszínpadi és 117 Kisfaludy termes előadást tartottunk, ráadásul újításként 2022. március 19-én, mintegy 22 év után újranyitottuk a Czuczor utcai játszóteret, a Padlásszínházat. „Amikor megválasztottak igazgatónak, mániákusan kerestem, azokat a helyeket, azokat a tereket, ahol még színházat lehet csinálni, hogy a közönségünkkel még szorosabbra fűzzük a párbeszéd lehetőségét. Tervezzük, hogy új utakat kereső, kockázatot vállaló térré varázsoljuk a teátrum életében a Padlásszínházat, így ennek szellemében indítjuk  a következő évadot is – emelte ki Bakos-Kiss Gábor. Egyúttal ismételten felhívta a figyelmet, hogy a következő évadtól a nagyszínpadi bemutatókat pénteken tartjuk, ami nem érinti a Kisfaludy termes és a padlásszínházi  előadásokat, ott marad a szombati bemutató nap. 

színház évadzáró 2022 06 10 ÁcsTamás 21

Igazgatónk beszámolójában kiemelte, a járvány ideje alatt mérföldkőnek számított, hogy 2021. decemberétől  társulatunk tagjai munkaviszonyba kerültek, akik a beléjük vetett bizalmat mindenképpen szeretnék viszonozni a város és a közönség felé. A következő évadot tekintve mindenképpen bizakodásra ad okot, hogy a bérletvásárlások jelenlegi számai már most túlszárnyalják a  tavalyi adatokat, ami várhatóan jócskán emelkedik majd, hiszen nagy sikerű Vill-Korr Sulibérletek értékesítése csak a nyár végén, ősz elején indul el.

Nagy öröm számunkra, köszönhetően Gasztonyi László, a Vill-Korr Hungária Kft. ügyvezetőjének, hogy idén a Kisfaludy Alapítvány kuratóriuma két új díjat is alapított. A műszaki dolgozóknak járó, Kulissza-díjat Hegyi Norbert kelléktárvezető helyettes, míg a művészeti területért járó, Földes Gábor- díjat Kertes Anna korrepetitor vehette át. A társulat az idei Kisfaludy-díjakat Mézes Violettának és Fejszés Attilának szavazta meg. A Kisfaludy Alapítvány kuratóriumának döntése értelmében  Karácsony Gergely ösztöndíjban részesült. Két új Örökös Tagot is köszöntöttük, Mezei István műhelyházvezetőt, valamint a Jászai Mari-díjas jelmeztervezőt, Tordai Hajnalt. Végül a pénteki évadzáró társulati ülésünkön elbúcsúztattuk a nyugdíjba vonuló kollégáinkat.

Szerző: Farkas Mónika

Fotó: Ács Tamás

2022. június 13.

MEGOSZTOM

Submit to FacebookSubmit to TwitterSubmit to Google Plus