POKET zsebkönyvek a színháznál

 
 

“A POKET nemcsak könyv, hanem egy egymásra figyelő közösség jelképe, ahol hiszünk az elmélyülésben, a minőségi időtöltésben és az őszinteségben” - olvasható a POKET hivatalos honlapján.

A civil kezdeményezés az ismert Junior Prima-díjas magyar színművész, Vecsei H. Miklós ötlete alapján bontakozott ki 2018 áprilisában. Magyarország forgalmas helyein, Budapesten és a vidéki egyetemi városokban zsebkönyv automatákat helyeznek el azzal a céllal, hogy az olvasás népszerűsítésén túl egy élő, városi közösség alakuljon ki.

A Győri Nemzeti Színház december 21-től nemcsak fizikailag, de szellemileg is szárnyai alá vette a város POKET automatáját, ami korábban a Fehérvári úti forgalmas áruházban működött. Mostantól főbejáratunknál, a belváros frekventált helyén válnak elérhetővé a prémium minőségi kiskönyvek a magyar, illetve a világirodalom gyöngyszemeivel.

“Igazgatói pályázatomban is szerepelt, szeretnénk a Győri Nemzeti Színházat a város kulturális életének zászlóshajójává tenni. Szeretnénk szélesre tárni a teátrum kapuit a közönség, a város és a térség lakói előtt. A POKET Zsebkönyv automata erre egy kiváló fórum, közelebb hozzuk a kultúrát a hétköznapi emberhez” – fogalmazott a keddi átadón Bakos-Kiss Gábor igazgató.

 “Tizennégy éve lapul a zsebükben az okostelefonunk, állandóan velünk van, még nem tudjuk milyen hatással van ránk, de az biztos, hogy a zsebbe nyúlás függőséget okoz” – folytatta már az ötletgazda, Vecsei H. Miklós. - Az okostelefonok kinyírták a bennünk élő csendet, magyarán a gondolkodásunkat.”

A POKET Zsebkönyvek értékesebb tartalmat és alternatívát kínálnak annál, minthogy órákon át a közösségi médiát  fogyasszuk. A kezdeményezéssel  offline, élő hazai közösséget teremtenek, Győrben egyelőre  közel kétszázan csatlakoztak a POKET mozgalomhoz, mely egy önszerveződő csoport, sokan közülük el is jöttek a keddi átadóra, a fiatalok örültek a személyes találkozónak az ismert színművésszel.

A népszerű sorozatban most már közel 50 kötet közül választhatunk, Esterházy Pétertől az Újszövetség legújabb fordításáig, a kortárs amerikai, európai és közel-keleti szerzők műveit hazánk kiemelkedő tehetségei, példaképei ajánlják a gondolkodásra éhes olvasóknak. 

A győri kínálatban is megtaláljuk Sinkovits Imre “Vigasz-lámpácskák” című válogatott írását Keleti Éva és Gáti György fényképeivel, Kubik Anna ajánlásával. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színművésznő, érdemes művész Szabó Magda Rickl Máriájaként már meghódította a győri közönséget, jövő februárban Fedák Sáriként tér majd vissza Olt Tamás darabjában.


Fotó: Bognár Imre Tivadar

2021. december 23.

MEGOSZTOM

Submit to FacebookSubmit to TwitterSubmit to Google Plus