Szép Ernő:

LILA ÁKÁC

szerelmes história két részben 

Szövegkönyv: Guelmino Sándor

S z e r e p l ő k :

 

Csacsinszky Pali	CRESPO RODRIGO
Tóth Manci	BALSAI MÓNIKA
Bizonyosné	PÁPAI ERIKA
Angelusz papa, Bizonyos úr	MASZLAY ISTVÁN
Zsüzsü, Majmóczy	CSIZMADIA GERGELY
Minusz, Józsi	KOPPÁNY ZOLTÁN
Redő Oszi, Kocsis	UNGVÁRI ISTVÁN
Hédi, Stefi	SZINA KINGA
Mili, Mindigné	JANISCH ÉVA
Leó (zongorista)	KAPOSI GERGELY SZÜCS PÉTER PÁL

Díszlet	CSANÁDI JUDIT
Jelmez	KÁROÁTI ENIKŐ
Koreográfus	DEMCSÁK OTTÓ
Súgó	JAKAB ANITA
Ügyelő	MIKSI ATTILA
Rendezőasszisztens	KSZEL ATTILA

 

Rendező:

GUELMINO SÁNDOR

Bemutató: 2008. október 24.

A tartalom

Tóth Manci, a primadonnaálmokat szövögető kis varrónő a városligetben, egy hatalmas lila akác alatt ismeri és szereti meg Csacsinszky Pált, a szegény, de nagyreményű költőt. Pali viszont Bizonyosné  iránt érez lírai szerelmet, az úriasszony azonban csak játékszernek tekinti, és csapodár élvetegségével hamar kiábrándítja. A felejteni akaró Angelusz papa kaszinójában talál rá az új táncoscsillag Mancira. Mire rádöbben, hogy Manci hozta életébe a tiszta szerelmet és az ártatlan ifjúságot, a lányt már világ körüli turnéra viszi a vonat.

Ez a szerelmi történet rendelkezik mindazzal, amiért szerelmi történeteket annyira vágyunk nézni a színpadon: szerelmi három-(sőt négy-)szög, rafinált harc a férfi szerelméért, ügyetlen harc a nő szerelméért, nagy találkozások és nagy elválások, sok könny és még több nevetés, egy csodás pesti nyelv utánozhatatlan humora és édessége, fiatalság és Liget és szépség és tánc és virágok és még mennyi minden!

A rendező szavai

Én még mindig nem tudom, mi a szerelem – mondja Csacsinszky Pali a Lila ákác c. regény elején, majd elkezdi mesélni első két, meghatározó kapcsolatának történetét. Fiatalember főhősünk – mint ahogy mi annyian, fiatalember korunkban – plátói szerelemmel szeret egy nagyvilági, elérhetetlennek tűnő úriasszonyt, akinek fő varázsa elsősorban éppen elérhetetlenségében rejlik. Pali képzelete – tekintve, hogy kapcsolatuk a valóságban szinte csak felületes társasági beszélgetésekre korlátozódik – mindenféle – saját magából, saját elvárásaiból, eszményeiből fakadó - ideális tulajdonsággal ruházza fel az asszonyt, s miközben az utcán, a Gerbaud-ban, bárhol, ahol találkoznak, alig meri megszólítani, a fantáziájában egzotikus, romantikus, azaz „méltó” helyszíneken vallja meg szerelmét...

Eközben akad útjába az egyszerű varrólány, Tóth Manci, aki a legkevésbé sem felel meg az ideális nőről alkotott fogalmainak, csupa „hétköznapi” érzést ébreszt benne: hétköznapi vágyat, hétköznapi tetszést. Találkozásuk látszólag téttelen, Pali éppen az úriasszonyt várja, addig is unalmában, mintegy ujjgyakorlatként incselkedik a talpraesett, eleven humorú, bájos Mancival. Ez a téttelenség azonban mindkettejükből a legjobbat hozza felszínre: önmagukat tudják adni, felszabadultak, s a nagy és kölcsönös froclizás, beszólogatás, játszadozás közepette észrevétlenül már a csóknál tartanak.

A románc azonban itt – egyelőre – meg is szakad, hiszen Pali nem tudja értékelni azt, amit tálcán kap, amiért nem küzdött meg, aminek nincs köze az eszményeihez. S mivel az áhított asszonyt saját maga fölé helyezi, akinek a leereszkedését ki kell érdemelni, értelemszerűen Manci rajongását lenézi, a lányt a későbbiekben is – igazi társ helyett – legfeljebb jó játszópajtásnak, hangulatjavító bohócnak hajlandó tekinteni. Csacsinszky Pali csacsisága abban rejlik, hogy nem tudja, ha nem a konkrét emberből indulunk ki, nem őt szeretjük meg olyannak, amilyen, hibáival, tévedéseivel, a csalódás elkerülhetetlen.

Az első szívkérgesítő szerelmi csalódással szoktunk ráébredni, hogy nem csak egy konkrét valakit, de valami mást is, ott belül, végérvényesen elvesztettünk. Az ifjúság hímporát az élet letörölte rólunk a mutatóujjával. A regény és az általam konstruált darab ebben a lélektani pillanatban fogant visszatekintés, a velünk eddig történt események összefoglalása, újraélése, kontextusba vétele, mielőtt folytatnánk az életünket egy kicsit másképp, de talán ugyanolyan csacsi(nszky) módon.  És egyben elégia az ifjúságról, ami „rémes és szép” volt egyszerre, és amikor még „úgy tudott fájni az élet”.

A regény egyes szám első személyű önvallomás, a főhős reménykedése, vergődése, egyéni benyomásai, kommentárjai, csapongó érzései, hangulatai  (no meg az egyedi, sajátosan pesti nyelv  virtuóz használata) teszik izgalmassá; a csekélyke történet jelentősége másodlagos. Ezt a személyes jelleget és a regény impresszionista stílusát Szép Ernő saját drámaadaptációja a korabeli drámaírás szigorúbb szerkezeti szabályai miatt részben elveszíti, szókimondásának pedig feltehetően az akkori közönség prüdériája szabott határt. (Csak egy példa: a légyott az úriasszonnyal a színpadi változatban nem jut el a konkrét aktusig...) Ezért bátorkodtam a regény bizonyos megoldásait összeboronálni a darabbal – és így vált – szinte számomra is észrevétlenül – ez a szövegváltozat a saját, személyes történetemmé. Remélem, a győri nézők is úgy érzik majd, közük van mindahhoz, amit a Kisfaludy Teremben látni fognak, rájuk is érvényes mindaz, amit Szép Ernő 90 évvel ezelőtt leírt. Hiszen ezért csinálunk előadásokat, ezért csinálunk színházat.

És ki-ki választ adhat magának, tudja-e (már), mi is a szerelem...

Guelmino Sándor

rendező