István, a király a győri Audi Arénában

 
 
A királydombi ősbemutató 35. évfordulója alkalmából a Győri Nemzeti Színház műsorára tűzte a legendás rockoperát. Az ünnepi előadást a győri Audi Arénában tartjuk május 11-én 19.00 órakor.

A darab rendezője, Forgács Péter igazgató több szálon kötődik a '83-as bemutatóhoz. „Ez akkor forradalmi tettnek számított, ami felkorbácsolta az országot.” A budapesti közönség tagjaként maga is átélte a királydombi koronázást, másrészt játszott is benne Szegeden, illetve a híres népstadionbeli előadásban. „Jól fog szólni nagyzenekarral, kórussal, tánckarral, ugyanazt a minőséget hozzuk, amit már korábban megszokhattak tőlünk a nézők. A bizalmat jelzi, hogy a rendezésben szabad kezet kaptunk a zeneszerzőtől, Szörényi Leventétől és Rosta Mária producertől, a Zikkurat Színpadi Ügynökség vezetőjétől.”

Az alkotók az előadással a fiatalokat is szeretnék megszólítani. Azok, akik csak hallomásból ismerik a kiváló rockoperát, most testközelből élhetik át azt, ami szüleik számára a mai napig meghatározó élmény. A 21. századi elvárásoknak megfelelően nagyobb dinamikát viszünk bele, tiszteletben tartva az ősiséget, a magyar virtust, a népi világot, ami a darab sajátja. „Vadítóbb és keményebb előadás születik, mint valaha, ami minden bizonnyal felkorbácsolja majd az indulatokat” - árulja el Forgács Péter.

A rendező alkotótársa most is Kováts Gergely Csanád koreográfus. „Bizonyos szempontból könnyű a dolgunk, hiszen ismert a történet. A rockopera fókuszában István és Koppány kapcsolata áll.” Az ő viszonyukat és harcukat fejti föl a rendezés, és az embert teszi a középpontba, nem pedig egy idealizált történelmi tablót másol le. Ez a koncepció jól működött már korábban, a díjnyertes Jézus Krisztus szupersztár esetében. Az eddigi feldolgozásokban teljesen egyértelmű volt, hogy Koppány István ellenpólusa, a rossz, akit nem szeretünk. Ez viszont nagyon leegyszerűsíti az ő kapcsolatukat, hiszen a darab eredeti szövegében is fellelhető, hogy Koppány maga is felvette a kereszténységet. A pogány jelző a lázadásra utal. Ez a két ember szereti egymást, de elválasztja őket az a felfogás, amit képviselnek a trónra jutás kérdésében.”

A címszerepet Másik Lehel énekli. István méltó ellenfele lesz a Koppányt alakító Cselepák Balázs, az igazi, ősi rocktenor, a királynak így nemcsak fizikailag, de hangilag is meg kell vele küzdeni. „Döbbenetes jó énekesek vannak ebben a színházban!” - szól a rendezői méltatás. A Győri Nemzeti Színházban a jubileumi előadás április 21-én debütál, az előadássorozatra a koronát a május 11-i ünnepi nagy show teszi fel az Audi Arénában.

Szereposztás | Audi Aréna Győr

István * Másik Lehel

Sarolt * Agócs Judit

Gizella * Mózes Anita

Réka * Kisfaludy Zsófia

Koppány * Cselepák Balázs

Laborc * Vastag Tamás

Asztrik * Molnár Erik

Prológ/ Krónikás * Forgács Péter

Közreműködik a Győri Nemzeti Színház társulata, zenekara, énekkara és tánckara.

Díszlettervező * Bátonyi György

Jelmeztervező * Tordai Hajnal

Karmester * Silló István

Rendező/Kreatív * Forgács Péter és Kováts Gergely Csanád

 

2018. március 09.

MEGOSZTOM

Submit to FacebookSubmit to TwitterSubmit to Google Plus