1 nap a kulisszák mögött VIII.

 
 
Óriási siker és egész napos teltház kísérte a színház idei nyílt napját. Némileg szakítottunk az elmúlt évek hagyományaival, így szeptember 2-án, szombaton a lelkes közönség – immár a Nagyszínházban – újra láthatta Simon Kornél legjobb rendezéseit.

Az 1 nap a kulisszák mögött című színházi nyílt napunk szokás szerint a reggeli Kulisszajárással kezdődött, művészeink és műszaki munkatársaink vezetésével. Közönségünk így ismét bepillantást nyerhetett a győri teátrum kulisszatitkaiba, betekinthetett a díszletzugokba vagy éppen a fodrásztárba. „Nyolc kezük van” – mondta elismerésül munkájukról Mózes Anita, akinek frizurája már készen állt a fél tizenegyes kezdésre, hiszen Bródy Norberttel övék a nyitó jelenet a nagysikerű Primadonnákban. Őt a székben Kiss Tünde követte, aki mindhárom bohózatban meghatározó szerepet játszik. A fodrásztár vezetője, Basselné Járási Ágnes vele folytatta tehát a munkát, és ezt meg is mutatta a Kulisszajárás résztvevőinek.
A kíváncsi nézősereg egy részét többek között Mohácsi Attila kísérte a Nagyszínpadra, ahol több titokra is fény derült. Például, hogy Attila hogyan kapott egy rosszul irányzott színházi pofontól komoly dobhártyasérülést. Éppen ezért be is mutatta, hogyan csattan helyesen és pontosan egy színházi pofon Sík Frida kollégája nyakán. „A teátrum világa tele van veszéllyel, a színészek szó szerint és képletesen is a vérüket adják egy-egy előadásáért”- hangzott el.
A Primadonnák stábja közben már készen állt a kezdésre. Nagy volt az izgalom, mert ilyen még nem fordult elő, hogy egymás után három Kisfaludy termes produkciót mutasson be a társulat a Nagyszínpadon. Járai Máté és Nagy Balázs jutalomjátékát hisztérikus siker követte immáron 114. alkalommal is, ami már rég túlnőtt a városon. Az idei POSZT- on is szépen szerepelt Ken Ludwig bohózata, Simon Kornél rendezésében. A darab egyik főszereplőjétől, Járai Mátétól a szünetben azt is megtudtuk, hogy a bohózatban látható Törőcsik paródiája akkora siker, hogy már most gondolkodik rajta, hogy egy későbbi önálló esten mesélne Mari mamához fűződő szeretetteljes kapcsolatáról.
Az 1 nap a kulisszák mögött VIII. rendezvényén színházunkban öt előadást láthatott a közönség, ez mindenképpen kuriózum. A Kisfaludy teremben a Győri Balett kétszer táncolta el a Szegény Dzsoni és Árnika című mesedarabját. Kiss János igazgató elmondta, a harminckilenc éves társulat életében ilyen még nem volt, hogy egy előadás próbáját a közönség végigkövesse. A többnyire fiatalokból álló nézőknek örömmel mutatkoztak be a darab szereplői, és a háttérben dolgozó színházi szakemberek is.
A Kisfaludy terem után visszatértünk a Nagyszínházba. Gyors díszlet - és jelmezváltás és délután három órakor elkezdődött az újabb előadás. A Csoportterápiában hat egymástól minden porcikájában eltérő, karakteres ember keresi önmagát. Kiss Tünde, Nagy Balázs, Kokas Piroska, Járai Máté, Fejszés Attila és Mózes Anita torz és mégis valósághű tükröt mutat minden egyes alkalommal a publikumnak, olyannyira, hogy többen magukra ismernek benne. És ez néha bizony fájdalmas felismerés.
Az intellektuális humorral tűzdelt mai történetet egy igazi térdcsapkodós bohózat követte szombat este. A Semmi pánik! fiatal szerelmes párosa, Kiss Tünde és Fejszés Attila kiválóan dolgozik együtt, hamarosan Süni és a Rádiós szerepében  láthatjuk őket a nagysikerű musicalben, A padlásban. Az évad első Kisfaludy termes bemutatójára a főszereplők már nagyon készülnek, Háda János rendező vezetésével.
Színházunk nagysikerű nyílt napját tehát Woody Allen bohózata zárta, amit nyugodtan nevezhetünk Maszlay István jutalomjátékának. „Életem nagy adománya, hogy a darab főszereplőjét, Walter Hollander-t alakíthatom, és megmutathatom benne, hogyan gondolkodik magáról egy fehér amerikai férfi napjainkban.” Az iróniával tűzdelt nagysikerű bohózatot, a Semmi pánik! - ot a társulat 72. alkalommal játszotta már, amit az Örökzöld évadban is láthatnak majd, természetesen a Primadonnák és a Csoportterápia mellett. A best of Simon Kornél széria tehát tovább folytatódik...

fotó: Tóth Zoltán
2017. szeptember 02.

MEGOSZTOM

Submit to FacebookSubmit to TwitterSubmit to Google Plus