Csankó Zoltán Kaszás-díj jelölt

 
 
Csankó Zoltánt választották az idei Kaszás Attila-díj egyik jelöltjének. Az on-line szavazás már megkezdődött, egy IP címről naponta egy szavazat adható le.

A 2016. június 9-én tartott tájékoztatón Pokorni Zoltán, az elismerés társalapítója, a XII. kerület polgármestere felidézte, hogy 2008-ban, Kaszás Attila halála után azért hozta létre az önkormányzat és a Mozaik Művészegyesület a díjat, hogy legyen egy olyan elismerés, amelyet színészek ítélnek oda színészeknek.
A díjra a magyar nyelvű színházak saját társulatuk egy-egy olyan tagját javasolhatták, aki az évadban kiemelkedő művészi teljesítménye mellett jelentős közösségépítő szerepet is vállalt. "Már a három között lenni is rang, hiszen azt jelenti, hogy az embert elismerik saját társai" - fűzte hozzá.
Idén harmincnégy társulat választotta ki legjobbnak tartott kollégáját, majd a nomináltak önmaguk közül választották ki a továbbjutó három színészt: Spolarics Andreát, a Budaörsi Latinovits Színház tagját, Schneider Zoltánt, a Radnóti Miklós Színház művészét és Csankó Zoltánt, a Győri Nemzeti Színház társulatának tagját.
A díjátadót az országos színházi évadnyitón tartják, amelynek augusztus 26-án a kecskeméti Katona József Színház ad otthont.
Az elismerést a korábbi években Szarvas József, Nemes Levente, Mátray László, Mucsi Zoltán, Bányai Kelemen Barna, Borovics Tamás, Nagy Alfréd és Mészáros Tibor vehette át.
A díj sorsát a közönség által leadott szavazatok döntik majd el. Szavazni lehet on-line, egy IP címről naponta egyszer.
Itt a link:
SZAVAZOK CSANKÓ ZOLTÁNRA
2016. június 14.

MEGOSZTOM

Submit to FacebookSubmit to TwitterSubmit to Google Plus